2010. március 3., szerda

januári, februári összefoglaló

Na igen, szomorú hogy megint azzal kezdünk, hogy bizony bizony régen jártunk már errefelé, de hát ez van sajnos!
A napok csak úgy rohannak, és annyi de annyi minden történt velünk december óta, hogy lehet minden eszembe sem fog jutni hirtelen :p
Talán kezdeném a januárral! voltunk itt is ott is, de a legemlékezetesebb a januárban persze a kis kereszt unokatesó szülinapja volt! Mert bizony már 1 éve hogy született a mi drága kis Máténk :)Persze összejött náluk a népes család, ahogy annak lennie kell, Veraék pedig elhalmoztak minket mindenféle finomsággal, persze mondanom sem kell, micsoda öröm volt az hogy nem kellett már Dancit féltenem semmitől, hiszen bármit ehetett, még mind a mai napig furcsa, pedig már jó fél éve hogy megszűnt a diétánk :)
Máté kapott sok szép ajcsit, mi egy hatalmas traktort, és egy vonatos bébitaxit adtunk neki, szerencsére tetszett az ajándék, hát még a kisfiamnak, aki az 1 héttel ezelőtt megvett kisvonatos taxit megtalálta, és persze kisajátította magának! 1 hétig azzal kelt és aludt minden nap, hogy a csihu Danié, nem Mátéé! Hmm hát tudott volna az ember ellenállni ilyen gyereknek, így mielőtt elmentünk Mátéhoz, vettem neki még egyet, és azt adtuk oda :) Persze vittük hozzá a sajátot is, hogy ne legyen belőle balhé! Még jó hiszen a 4 gyerek egymás ellen versengett értük :D De Máté kapott valamit ami Dancinak nem volt, méghozzá egy hintalovacskát, hát azt össze vissza ölelgette, puszilgatta, és élvezte a pacizást rajta :)
A januárt zárom is ezzel a csodálatos emlékkel, így hát jöjjön a február! Na az nem tartogatott annyi jót emléket, de azért nem panaszkodhatunk ;)
Februárban első hetében Danci megint beteg lett! Takonykór, de nem izgultam, bár Murphy törvényei szerint hétvégén jött a betegség :p Szépen hárítottam is a lázat, és egyéb apró kellemetlenségeket, ami egy ilyen betegséggel együtt jár, még hétvégén el is vittem Dancit is anyósom szülinapját ünnepelni, akkor csak kicsit jobban elvolt mint szokott, persze ott egyből belázasodott :s Rohantunk is egyből haza vele, nehogy elkapja a többi gyerkőc is :( Hétfőig kihúztuk minden hiba nélkül, amikor is reggel Danci azzal ébredt, hogy annyira köhög, hogy hányt tőle, na irány a doktornő, alig kaptunk időpontot, egyrészt mert meglepően későn keltünk, másrészt mert annyi beteg gyerek volt :s
A rendelőben volt egy kislány,kb 1 évvel volt fiatalabb Danitól vele szaladgált hatalmasakat nevetve, míg be nem kerültünk a doktornénihez, ami persze megint jól elhúzódott!Sebaj bekerültünk, semmi megnyugtatót nem mondott mint mindig, már meg sem lepődtem, de a felírt szirup a köhögésre és sok folyadék segített :) Igaz most kicsit hosszadalmasabb volt a betegsége a megszokottnál, de túl vagyunk rajta :)
Na persze ráragasztotta az egész családra a drágám, én sem úsztam meg, és bő 2 hétig nyavajogtam, a legvégén már orvoshoz is kellett mennem, mert ráment a szememre, és az arcüregeimre a dolog :s Hála az égnek én is túlestem rajta, ez most nagyon erős vírus volt, vigyáznia kell magára az embernek!
Február közepén apukám is kórházba került, na semmi komoly, csak a gyógyszer kevésnek bizonyult a cukorszintjének rendbe tartására :s Így majd 2 hétig állítgatták az inzulint neki! Persze mi minden nap mentünk! Az elején Dancit nem vittük fel az osztályra, de többször is sikeresen átaludta a látogatást, és az apjával kint pihizett az autóban :p Még szerencse hogy ő is itthon volt 2 hétig :)
A vége felé azért belejöttünk a dologba, és fentre is mehettünk, na persze Danci a nagy folyosót meglátva őrült rohangászásba kezdett :) Muris volt, a nővérek is csak nevettek rajtunk :D
Hétvégére azért megkegyelmeztek apumnak és hazaengedték, na Dancikának jót tett, mert már hiányolta őt!
Persze akkor sem unatkoztunk, elmentünk autókat nézegetni! Az elején jól bírtuk, a közepe felé viszont Dancival egyre nehezebben bírtunk, és mivel elmentünk sógoromért hogy segítsen nekünk, ahogy Dani meglátta a házukat, elkezdte a nagy sírást Mátéért! Szerencsére sógornőmre lehetett számítani, és otthagyhattuk Dancit :) Na az én drága anyafüggő kisfiam, megfogta Máté kezét, és már vitte is játszani, észre sem vette, hogy elmentünk, vagyis nem is foglalkozott velünk hogy búcsúzkodunk!
Kicsit furcsa volt, sokat gondoltam rá, de Danika élvezte Mátéval a játékot :) jót is tett neki!
Mivel sikerült kiszemelnünk egy kisautót, kedden mentünk lefoglalózni, és elvittük egy körre is, addig persze Danci megint Mátéékhoz ment játszani, Hát azt látni kellett volna hogy örült egymásnak a 2 gyerek :)
Múlthét csütörtökön bővült a családunk egy vw poloval :) Na nem újjal, de egy 6 éveskével :) Danci persze megint Mátéval, persze most még 1 órácskát sem voltunk távol :)Neki is tetszett az "új" autó :)
Délután aztán meglepiben volt részem, ugyanis jött a telefon a régi főnökömtől, hogy mehetnék dolgozni!
Este pedig a nagy dilemma, akkor menjek vagy sem, hiszen mi lesz Danival!!!!!!!!!!!!!
Végül megbeszélte a családi kupaktanács, és úgy döntöttünk, nem hagyhatom ki a dolgot, hiszen ki tudja mikor hoz a sors még egy ilyen lehetőséget!
Hmm hogy Dancival mi lesz! Hát egyenlőre maradtunk annyiban, hogy mamám és apukám felügyel rá délelőtt, délután meg az apja itthon van ő lesz vele, ráadásul egy hónapban 1 hetet kap szabadságot hiszen állandóan éjszakázik, megérdemli, akkor pedig nem lesz gond :) Mármint remélem!
De még van pár esemény amit gyorsan leírok, mielőtt magamba zuhanok amiért itthon kell hagynom édes egyetlenemet, ezért most nem is emésztem magam érte, elég lesz majd akkor!
Na szóval vasárnap elmentünk szerelőhöz, persze sógimék szomszédjába, csak apróságokért, olajcsere, levegő, és olajszűrők cseréje! Amíg a pasik az autó felett trécseltek, addig mi bent beszélgettünk, és élveztük a gyerekek játékát :) Sógornőmnek mondtam lassan odaköltözünk hozzájuk ha ez így megy tovább :)
Starjánból haza sem értünk, Dancinak eszébe sem jutott aludni, már mentünk is keresztlányomékhoz Ludányba! Egész álló nap nem aludt, nem is tudom hogy bírta, de akkorát hancúrozott Máté után Linával is, hogy csuda! Na persze utána este hazaértünk evett egy kicsit, átöltöztünk, lefeküdtünk az ágyba, és pillanatok alatt ájult be, élvezet és gyönyörűség volt nézni őt :)
Hétfőn ismét új fejlemény volt az életünkben, kigyulladt a kontroll lámpa a kocsin, így visszavittük! most nem Mátéhoz mentünk, hanem anyósom mivel otthon volt, volt olyan kedves és elvállalta Dancit :) Bár Dancit most hagytam ott így először, de panaszom nem lehet, nagyon jól elszórakoztak, és nem is bántam, hiszen a nagymamája elméletileg, hagy élvezzék egymás társaságát :) Danikámra panaszom sem lehet, úgy ottmarad mindenkivel, és bár mindenki azt mondta jól is viselkedett, már csak merem remélni hogy tényleg így is volt :D
A héten amúgy nem úsztuk meg, a startkártya pluszt kiváltottam az új munkahelyem érdekében, hiszen sok terhet levesz ez az apróság a munkáltató válláról, és szívesebben is foglalkoztatnak vele :)Sok dolog nem kellett hozzá, az állami kincstártól egy igazolás, hogy jár a gyes, majd az apehnél egy nyomtatvány kitöltése :) Szerencsére gyorsan végeztem, és már mehettem is Danciért sógimékhoz :)
Amennyire örült Máté Danci jövetelének, annyira nem tetszett neki a távozásunk! Nagyon összebarátkoztak a gyerekek, én ennek nagyon tudtam örülni, a kis keresztgyerek szeret minket, és jó érzés hogy Dancinak szuper keresztszülőket választottunk, akikre bárhol és bármikor lehet számítani :)

Amúgy Dancika nagyon sokat fejlődött!Hála az égnek egyre kevesebbet sír, bár vásárolni nem lehet vele elmenni, mert amellett hogy spontán bevásárol magának, mindig kiszemel valamit, és jön az üvöltés érte :s És nem apró csokikákról van szó sajnos :(
Eljött az ez mi kérdések időszaka is, ami nála így hangzik : Ez mi ez? Olyan édesen teszi fel, ráadásul egész álló nap be sem áll a szája, mindent kommentel, és csak mondja mondja :) hála az égnek ebben legalább rám hasonlít nem az apjára akinek egész nap szavát sem hallani :D amúgy elkezdte a kérdéseket is gyártani, ha valami olyat szeretne megnézni amit nem ér el, vagy tudja hogy nem szabadnak, akkor hív minket és Hamar nézzem meg! Meg kell őt zabálni érte :)
Amellett olyan autókat rajzol, hogy csak nézünk sokszor :) szereti a meséket, néha kéri hogy meséljünk neki, vagy fogja, veszi a könyvet, és mondja mesél a kisfiú :) akkor elmondja ő mit szeret, mondjuk autók, csihu (vonat), cica, vau :)
Nagyon ügyesen öltözik, és vetkőzik, és borzasztóan önálló :) Nem hagyja ám hogy segítsünk neki, addig dolgozik az ügyön, míg nem sikerül neki :) Még a cipőjét is teljesen egyedül veszi fel, és le is :) Ráadásul ha véletlenül csámpásan veszi fel észreveszi, és kicseréli :) Nagyon ügyesen fejlődik!
Az elmúlt napokban több embertől is hallottam hogy mintha nyúlott volna Dancika arca, vagy fogyott volna, meg sokat nőtt ! elgondolkoztam rajta, fogtam, és van egy mércénk, elé állítottam őt, hát megvan eme feltevésekre is a válasz, a kisfiam jó 5 centit nőtt 1-1,5 hónap alatt, hát nem tudom hova nő, amikor így is mindenki azt mondja hogy korához képest nagyon magas :) sokan el sem hiszik, hogy csak 2,5 éves :)
Veszettül rohan az idő!

5 megjegyzés:

Krisztián Róbert írta...

Sziasztok,

mi sem hallatunk rég magunkról, de egyben nagyon is igazad van, veszettül rohan az idő. Én már szinte egy éve visszamentem dolgozni,de még mindig megkérdi minden nap Krisztián : anya miért mész el,miért nem maradsz itthon?-ilyenkor pedig a szívem szakad meg.
Nagyon ügyes a Dani, és mekkorát nőtt!!!

Sok sok puszi,
Timi és Krisztián

Kistücsök és Anicska írta...

Valahogy,mi is így haladunk az írással...ez van...
SOk puszi

agika írta...

Kukk be hozzánk!;)

Puszink!

Izabella:-Szabina es Julia írta...

Kellemes Husveti Unnepeket kivanunk nektek.puszika

agika írta...

Kukk be hozzánk!

Díj vár Rátok!:)

Puszi!