Na az éjszaka ismét az alvás minek játékot játszottam! Fél 3 tól aludtam egy órát, majd fél 4kor ettem, majd aludtam konkrétan 6ig, mert ugye az élet zajlik, ha meg alszok, még lemaradok valamiről  Reggel anyaék nagyon kómásak voltak, mert szegény apa sem tudott úgy aludni, 3szor ő kelt fel ám hozzám Maguk közé vettek, de nekem nagyon rumlis kedvem volt! Végül evés után jött a nagyi is, és ő vette át az irányítást! Anyaék megpróbáltak még alcsizni kicsit, de felsikongtam őket Így felkeltek inkább, és indulhatott egy nagyon nagyon hosszú nap, ami elég rosszul kezdődött, a nem alvásos koránkelés csak a kezdet volt,mert elromlott a wc-nk  Aztán jött a következő, sajna keri nem érezte jól magát így nem tudott eljönni hozzánk  A délelőtt amúgy a megszokott tempóban telt! Volt nyűgi, volt jókedv! Anya ma ismét megvicckelt a mecsek teával, és mind egy kortyig benyammogtam  Sikerült a nagyi kezei között álomba ájulnom, a szó legszorosabb értelmében! Ugyanis a nagy tanácskozás közepette, hogy hogy tegyék be a wc csészét, mert szét kellett bontani, addig addig beszélgettek, és ringattak, hogy anya az egyik pillanatban még azt látta, hogy nagy boci szemeket meresztgetek, majd a következő pillanat múlva már mélyen alcsiztam Nagyi nem bírt betenni a helyemre, így a nagyágyba kerültem, ahol egy nagyon jót alcsiztam, és ő vigyázott rám, míg anya kotyvasztott Na nem vittem túlzásba komoly fél órát aludtam , de boldogan ébredtem  A délelőtt folyamán sikerült megkóstolnom a sóska főzit is Amit anya adott, azt mind benyammogtam Most nagyi ölében ettem, mert annyira türelmetlen voltam, hogy nem lehetett bírni velem! jó alaposan ki is kentem őt, beletöröltem a blúzába a számat  Délben megettem a másik felét a tegnapi kajámnak (almás őszibarackos-krumplis- pipihusi) Min egy szálig, úgy bizony Majd kimentem a jó levegőre, és dédi elaltatott a kocsimba most 45 percet aludtam! Amúgy játszottam kerivel is, és Bandi bá is megsétáltatott Elvitt az orgonabokorhoz, és játszottunk Nagyon élveztem! A babakocsimba ismét cövekként ücsörögtem, és kukkoltam belőle a macskát! Néha majd ki estem, annyira előre hajoltam, hogy kilássak, de anya mindig éber volt ám  Keriéknek hamar sikerült befejezni a munkát, így elmentek, és anyaék egy gyors elhatározással összepakoltak gondosan, csak a fél házat vitték magukkal, majd útra keltünk Meglátogattuk Tarjánban keriéket , hisz ritkán jutunk el, de nem csoda, hisz apa állandóan dolgozik, ha nem a munkahelyén akkor a konyhában, anya meg nonstopp felvan velem Nagyon örültek nekünk Éppen kajcsi időre értünk, tehát hamika, majd szétnézés Keri, Vera sajna kicsit meg volt fázva, de azért játszottunk, anya lerakott a szőnyegükre, a hatalmas nappaliban, és én meg úgy élveztem, hogy "nincs határ" mert akkora de akkora terület volt nekem a mászáshoz, hogy akkorám még nem is láttam Először nem is tudtam merre vegyen utamat, de feltaláltam magam, és jöhetett a rosszalkodás! Az asztal alsó polcán sok szupi dolgot felfedeztem (távirányító, lámpa,toll, ragasztó, saru) Na ezeket mind egy szállig bevizsgáltam Megnéztük a vauikat is, ami nagyon tetszett! Kaptam egy szuper kis autót játszani, majd bemutattam azért a tudományomat is ám Megkapaszkodtam az asztalka szélébe, és szépen felálltam Kicsit elfáradtam, de a sok sok élmény hatásásra úgy fel voltam húzva, hogy nem akartam elaludni, de azért apa és anya közösen mégis rábeszélt egy kis szunyára komoly fél órát aludtam anyán  Éppen kajcsi időre ébredtem, anya mehetett melegíteni! Mert ugye készült ő, hozta a kajámat! Kaptam ám etetőszéket is, ami pont az én méretem volt Nagyon nagyon tetszett, csapkodtam a tálcáját, nevetgéltem benne, és az is nagyon bejött, hogy ahogy hadonásztam benne, inogott kicsit az egész Őszibarackos almás krumplicskát ettem, amiben most anya nem pépesítette el rendesen a nagy sietségben a krumplit! Ez annyira nem tetszett, néha öklendeztem tőle! Azért most elég jól ettem belőle, majd persze ciciztem! A vége az egésznek az lett, hogy kiköptem egy kicsit Sok volt! Ezután volt még móka kacagás játék keri anyuval, anyujával, és hát keri apu, Tomi is megdögönyözött, hogy én hogy kacagtam Verával bejártuk a lakást, és mindent megnéztem, és tapiztam, ő meg mindent megengedett  Nagyon közeledett a pancsi idő, így elindultunk haza, de előtte még kaptam valamit, egy csúcs szupi kis autót Hazafelé ki sem engedtem a markomból, és ott beszélgettem neki  Itthon nagypapi csak úgy rohant elénk, hogy hazahoztak e engem Meg is kapott a hordozómmal, és sprintelt a szobámba velem, nem is tágított sokáig mellőlem, hiányoztam ám neki De jött kisvártatva nagyi is boldog volt a család, hogy hazajöttem Nem hagytak ott anyáék Pedig anya nagyon ajánlgatott pár éjszakára, hagy edződjenek keriék, de hát csak hazahoztak mégis  Itthon kis hancúr, majd pancsi! Nagypapi jó meleget csinált nekem, így nagyon élveztem! A pancsi után evészet, majd játék! Ismét felálltam a nagy ágy háttámlájába kapaszkodva, vagy éppen négykézlábra álltam, de szó szerint lábra A kocsikát most is nyúztam, amikor éppen nem kapaszkodtam, de most hamar elfáradtam, és bújtam anyához, aki el is altatott! Most megyünk alcsizni, mert bizony egy szokásos hosszú éjszaka áll előttünk  Jó éjt mindenkinek! |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése