2009. január 12., hétfő

burkolás, Tomi, nagyiék (08.05.10.)



Az éjszaka a szokásos nem alvós tempóban telt Most hajnal fél 3kor ettem És onnantól kezdve viszont aludtam 6ig
Reggel elég jó kedvem volt, igaz anya kicsit kómás volt, bal lábbal kelt Ma jött hozzánk Bandi bá burkolni Na nem a kaját, hanem a padlót És kit hozott magával, na kit, hát keriaput, Tomit Hogy én hogy megnéztem, és hogy örültem neki
Reggel a korai kelésem hatására elég gyorsan kidőltem, de csak fél órácskát alcsiztam
Délben almás, őszibarackos, krumplis, pipihusit ettem Naaagyon tetszett, és Tomi kileste hogy hamikázok (maszatolok)! Nagyon sokat megettem belőle, több mint 17 grammot végül kikerültem a levegőre! anya beültetett a babakocsimba, és az égnek nem akartam hátra dőlni! Ültem benne mint a cövek, és néha előre dőltem megkukkolni a cicust, amikor oda dörgölődött a kocsim kerekéhez Aztán eluntam, és kikéreckedtem! Anya kicsit mászkált velem, népszámlálást tartottunk az állatkáim között, majd dédi elaltatott! Komoly fél órát alcsiztam ismét, de hát nem is csoda, hisz nagy volt a sürgés forgás, munka nálunk!
Délután a nagyival is sétáltam a házban, persze hogy cipeltettem a valagamat vele Nagyon nagyon erőlködtem, és nyomtam, így rohant velem anyához, hogy tegyen tisztába! Na ekkor jött a meglepi, mert csak egy borsószemnyi kemény bogyó volt a pelusban
Délután elég jól telt, voltak nyűgösebb pillanataim, de volt ám jókedv is Ma ha valmit el akartam érni, mondtam hogy he, he, he, és nyújtózkodtam felé! ráadásul anya észrevett, hogy milyen jó a látásom, mert délután nagyival a házban járkáltunk, és a pasik kiültek a hintára! Az ajtóból láttam Tomit, ahogy beszélget hozzám, és kacarásztam neki
Délután voltak meglepetés vendégeink is Jött nagyi és papi Nagyon örültem nekik, és nem tudtam eldönteni melyiküknél szeretnék lenni! Nagyitól átkéreckedtem papihoz, majd vissza és így tovább! Nagyi sztár volt most azért, mert elvitt a hifi toronyhoz, és megfogdoshattam rajta a piros pöttyöt (kijelző ledet) Volt apró nyűgi is, mert kicsit álmos voltam, de mert ott voltak, és nagyon jól éreztem velük magam, nem akartam ám aludni! Így inkább megmutattam hogy beszélgetek, és sikongatok Ekkor ittam mecsek teát is, a szorulásom miatt Nagyon nem tetsztett, így anya öntött hozzá egy kis gyümiteát Igen iszogattam belőle, de még mindig nem volt az igazi, így anya tett még hozzá granulátumot, hogy elvegye az ízt! Na persze hogy ez már így bejött, és estig meg is ittam azt a 40 milit amit anya csinált így! Estére meg is lett az eredmény Fürcsi előtt sikerült úgy telepakolnom a pelust, hogy csak na Miután nagyiék elmentek aludtam egy jó óra hosszat, és vidáman keltem! dédi vigyázta mosta az álmomat, és volt velem, amikor felzúgott odalent a gép! Ettől sajna megilyedtem, és nagy sírásba kezdtem, de anya megvígasztalt, és telepakolta a pocakomat Egy fél üveg alma krumplival, és tejcivel
Késő délután volt még egy jó sztorink Kajcsi után elmentek Tomiék, és anya levitt még elbúcsúzni tőlük! De megállt a lépcső alján, és Tomival mókáztunk egy kicsit! A szobában viszont Bandi bá beszélgetett papival, és én meg csak kukucskáltam, hogy ki az, ki beszél, csak úgy nyújtottam előre magam, és hallgatóztam amikor meg Tomi és Bandi bá elmentek, kis bambán bámultam utánuk, hogy hát miért mennek el, amikor olyan jó volt hogy itt voltak Na nem baj, mert anya megnyugtatott, hogy holnap még jönnek, és hoznak még valakit nekem
a pancsi alatt az égnek nem akartam belefeküdni a vízbe, így ma ülve pacsáltam
Evészet után hancúr! Ma jó alaposan megdögönyöztem apát, és ő is engem annyit kacarásztam, hogy csak na Azért anyának is kijutott a jóból, kiszedtem a szemét majdnem, és jól megtéptem a haját Végül bújtam oda hozzá, hogy aludni szeretnék most azonnal
Jó éjt!

ui.: Ma is rettenetesen nyáladzottam, és nagyon nagyon rágok mindent!

Nincsenek megjegyzések: