Hajnal 3 kor riadót fújtam Anya megetetett, de egyszerűen nem akartam vissza aludni! Csak kínlódtam, és nyöszörögtem, meg rúgtam kapáltam! Anya nagyon nagyon fáradt volt, hisz múlt éjszaka semmit nem aludt, így most apa vette át egy kicsit a pesztrálásomat! Néha fel felsírtam, de viszonylag elvoltam, a végén viszont teljesen eltört a mécses, így anyának mégis jönnie kellett besegíteni! Adott enni, hisz már 6 óra volt! Na akkor megnyugodtam, és beájultam! 8kor ébredtem Kaptam hamikát, majd útra keltünk! Úgy volt, hogy megyünk Gyarmatra intézni a gyedet, de előbb ugye vissza kellett menni a munkaügyibe Apával papival csak vártunk, csak vártunk, már majdnem eltört a mécses, de kaptam cumit, így álomba cumiztam magam! Ez annyira sikerült, hogy amikor anya kijött 2 óra múlva még mindig húztam a lóbőrt! Na végre hazamehettünk! Otthon anya felébresztett, mert kibontott! tiszta víz voltam, úgy be voltam izzadva! Így jött az öltöztetés, majd evészet! Aztán anyának vissza kellett mennie a munkaügyibe, mivel még nem végzett, csak kimenőt kapott, hogy meg tudjon etetni! Így apával kettesben maradtunk! Nagyon jól éreztem magam vele! Anya 1 óra múlva jött, így már nem tudtunk gyarmatra menni, ez megint marad holnapra Anyát ismét jól felhúzták csak, annyit szerencsétlenkedtek megint A nap többi része ismét nyűglődéssel telt! De kakiltam 3mat! Az első száraz kis gumesz volt, a második 2 nagyobb gumesz volt, aminek a formája tehénlepényhez hasonlított, és eléggé száraz volt, és a harmadik végre viszonylag normális volt! Se nem száraz, se nem túl laza! Na de a szaguk, anya állandóan öklődött tőle! Pedig még lesz ez rosszabb is Hogy lehet valaki ilyen háklis :q Amúgy se apa sem anya nem vette ám észre mikor ügyködtem a kakijaimat! Anya is csak onnan, hogy megcsapta az orrát a buké :q De hiába kérdezgette apát volt e rotyogás, hát nem volt! Csak úgy sutyiban dolgoztam ki magamból! Délután nagyon maradatlan voltam! Se anya, se apa nem bírt velem! Nem volt jó semmi sem! Estére kicsit jobb lett a helyzet! Jól alaposan kikakiltam magam, na meg a 4. fogacskám is már majdnem áttörte teljesen az ínyecskémet! Anya végül is elaltatott nagy nehezen, de annyira szorítottam a pulcsiját, hogy nem bírt letenni, így aludtam rajta fél órát! Amikor viszont felkeltem, azt sem tudtam hol vagyok! Na persze anyát teljesen átnyálaztam  A pancsizás ismét a régi időpontban zajlott! Apával és anyával! Akkorákat sikongtam, és nagyon szuperül éreztem magam! Anya lemérlegelt, hisz kedd van má! Nem akart hinni a szemének 6210 grammot mutatott a mérleg! Ez azt jelenti, hogy 90 grammot híztam 1 hét alatt Ez nagyon szuper! Na nem hiába az a sok bébipapi! Csak ne fogná meg úgy a hasimat! Anya már arra is gondolt nem e korai még ez az egész az emésztőrendszeremnek! Ezért ma pihentettünk! Nem kaptam semmi pótlást! Hagy tisztuljon végre a pocakom! Az a szilárd kaki megvisel egy kicsit! Viszont ma kaptam teát! anya vett sárgabarackos Hipp teát! Nyami elsőre megittam 10 milit! Bár anya tehetett volna bele egy pici cukrot, úgy bizti jobb lett volna! De félti a fogaimat Hát igen kérem akinek ilyen korán már 4 is van! Na de a fürcsinél tartottunk, csak kicsit elkalandoztunk! A pancsi nagyon nagyon jól telt! A vízben hatalmasokat nevettem, mosolyogtam, és pacsáltam a kezemmel! Kezdek visszatérni a régi formábba! bárcsak anya is elmondhatná ezt magáról  A pancsi után érdekes dolgok történtek! anya adott enni! Egyik cici kicsi hamika, majd ívbe feszegetés! Anya felvett, hogy megnyugtasson, majd amikor lenyugodtam, kaptam másik cicikét, mert majdnem megettem őt érte! Kicsi hamika, majd ismét ívbe feszegetés! alig bírt velem! Teljesen kétségbe esett! A második incidens után totál beidegeltem magam, és ordítottam mint a sakál! Anya gyorsban csinált tápot! Úgy húztam be mint a sicc 100 milit! Aztán még jöhetett volna, de végül anya cicit adott! És láss csodát Jöhetett először az első, majd utána a második! Szinte faltam az élvezeteket! Aztán meg szépen beájultam! Reméljük kicsit jobban sikerült végre ez az éjszakánk  ui.: Bocsesz a naplócskák olvasásánál a csúszásban, de még valahogy nem sikerült kipihenni ezt a fránya kórházat és azt a csúnya fogást  |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése