2009. január 11., vasárnap

borús nap, borús hangulat (08.03.03.)



Ma éjszaka szinte semmit nem aludtam! Kb 2 óránként kukorékoltam anyáért! Anya alig bírt mindig visszaaltatni! főleg a hajnali időszak volt a leg rosszabb, ugyanis 3tól 6ig virítottam, és nyüszítettem! Anya nem tudta hova tenni a dolgot, mivel az éjszakáink soha nem voltak ilyen rosszak még! Na de reggel ismét bundizsákba kerültem, és mentünk a munkaügyibe, ogy anya elrendezze a papírjait végre! Na akkora fejjel jött ki, hogy csak pislogtam nagyokat rá, még sírni sem mertem! Küldözgették egyik helyről a másikra, hogy ők nem tudják most pontosan mi is a teendő, meg minden! Ennek az egésznek az lett a vége, hogy holnap kell visszamennünk ugyanis aki a gyedhez a papírt ki tudja állítani csak holnap lesz! Hát igen húzzák csak az időt, igazuk van, nem a saját pénzükkel játszanak! Hisz az a nagyon kevés is kevés pénz, ha valakinek nincs! anya meg úgy gondolja nem is tőle, hanem tőlem veszik el! Na mindegy otthon egy ideig elvoltam, aztán újra jött a hisztike! Ma kaptam délben megint új kaját! most alma burgonyás univert kóstolgattam Ez annyira nem jött ám be, 5 kiskanálnál többet sehogy nem voltam hajlandó megenni, ráadásul anya ma sima babavizet adott, abból is csak 10 milit kortyantottam! Végül anya úgy vette észre azért nem vagyok hajlandó enni, mivel nem is éhes vagyok, hanem fáradt! Csak azért kértem a cicit, hogy bealudjak rajta! Na ez most nem jött ám össze, így anya a karjaiban ringatott álomba! így most nem egy étkezés helyett kaptam egy kis kóstit, hanem ahogy eredetileg kellene 2 étkezés között egy kis nasikát kaptam! Az alvászatból vidáman ébredtem, és az ágyacskámban csendben hernyózgattam! Nagyapi vette észre, hogy én bizony már nem alszok! Aztán jött ugye végre a cickó, ehettem rendesen! Végül a nagyágyba kerültem, és játszottam egy nagyot, de hamar kifáradtam, és nagyon nagyon nyűgös lettem! Semmit nem tudtak anyáék kezdeni belem Aztán anya felvett, dugót tett a számba, és elaludtam! Persze a cumi csak addig kellett míg kicsit le nem nyugodtam, utána köptem is ki a földre, és anya nem dugdosta vissza a számba! így szenderedtem álomba! Hogy éjszaka megint hogy lesz ebből alvás, az talány Egész álló nap hisztiztem! Ismét nem akartam rendesen enni! Anya már nem tudott velem mit kezdeni Délután kaptam 20 mili almalevet! Hát az nagyon bejött ám Jobban mint az alma burgonyával Este már nagyon elfáradtam! A szokásos 1/2 8as fürdetést, előre kellett hozni már másodszor 7re A pancsi nagyon bejött! akkorákat sikongtam a vízben, hogy csak na! És locsiztam a bal kezecskémmel, meg huncutul mosolyogtam apára, mert most anyával kettesben fürdettek, mivel nagyi még nem ért haza a munkából! Az altatással voltak problémák, ugyanis nem nagyon mutattam hajlandóságot a szopira! Anya megpróbált pedig mindent, de csak ívben feszegettem magam hátra! valahogy úgy nézett ki a dolog, mint aki enni akar, de valamiért nem tud! Na igen a 4. fogacskám már majdnem kibújt! A fele már áttörte az ínyecskémet! Ez az evészet sztrájk anyát egy kicsit elkeserítette, mivel úgy érzi ezek az állandó sztrájkok, nagyban megcsappantották a tejcsi készletét Így most gyorsban összecsapott nekem egy kis tápit, és azt csodák csodája belefetyeltem most minden zokszó nélkül! Sőt még ettem volna többet is, ha van! Így anya megpróbált újra cicire tenni! hát újból jött a hiszti! Nem is vettem a számba! Aztán megpróbált kicselezni, hogy majd fekve megetet, na erre mit csináltam, hát elfordultam tőle, majd a másik irányban a párnának sikongtam, majd hasra fordultam, és elkezdtem hernyózni! Na ettől már szegény anya teljesen kiakadt! Így felvett a kezébe, erre jött az ordítás! Miután végre befejeztem a hisztit lenyugodtam, és elaludtam! Úgy kidőltem mint a sicc! Anya szerint most már egyre biztosabb a fogacskám miatt van az egész, hisz ma megint kiharapdáltam a kezét, és ma még apáét is megkóstoltam! Bár az annyira nem tetszett mint anyaé Anya azért jól kinevette apát, amikor sziszegett a kis éles fogcsijaim miatt, amit belemélyesztettem az ujjába! Még biztatott is, hogy végre nem őt harapdosom mint a kiskutyák! Erre nekem az volt a válaszom, hogy először mosolyogtam, majd egyre vidámabb lettem!
Hát most végre kidőltem, de remélem ez az éjszaka valamivel jobban telik majd mint az előző, hisz akkor szinte nem is aludtunk anyával együtt Csúnya csúnya fogmanók
Jó éjt mindenkinek!

Anya ma eldöntötte,hogy megpróbálja az alapoktól elkezdeni a hozzátáplálásomat, mivel a kórházban igencsak belevágtunk a közepébe, és kicsit fél, hogy ez később nehogy baj legyen! De hogy ezt hogy fogja megoldani egy rendszertelenül evő, állandóan cicin lógó csöcsipókkal, hát az talány Na mindegy! holnap azt mondta beossza a napomat, és csak 2 óránként ehetek, és reggel a második evészetemnél kapok majd 20 mili almalevet! Majd délután is kaphatok ennyit! Majd meglátjuk mit szólok hozzá! remélem jól csináljuk, mert anya is kicsit tanácstalan, hisz első gyereke vagyok, vagy mi!

Nincsenek megjegyzések: