Hát az éjszaka semmit nem aludtunk anyával együtt! fél 1 óránként felsírogattam! Aztán hajnal 3kor beájultam, de nem sokáig,4ig mert akkor viszont már éhes is lettem! Ettem és szerencsére vissza tudtam aludni, pont mire jött apa, 5kor már húztam a lóbőrt Na az alvás részét ismét nem vittem túlzásba! 6kor már vígan nézelődtem! Papi ki is lesett! Enni most 7kor ettem, majd jött egy kis jó hangulat, amit megosztottam a papimmal! Az ölébe ültem, és beszélgettem vele, ő meg majd megevett érte! Aztán eltörött a mécses, és onnantól kezdve egész nap csak nyűglődtem! Anya 11kor már teljesen kész volt, hisz nem aludt csak 1 órát! Ismét volt egy kis sírás a fáradtság miatt, de jött apa, és megmentette őt Átvett egy kicsit, és így tudott pihenni! Viszont délben kaját kellet csinálni nekem! Most az alma őszibarackot feltuningolta egy kis krumplival! Gyűrtem ám befelé rendesen Akkorákat tátiztam, hogy majd benyeltem a kanállal együtt anya kezét is! Na ez után végre el tudtam aludni egy kicsit! aludtam anyával együtt 1,5 órát! De sajna a hasam ismét riadót fújt! Ma egész álló nap ismét fosiztam, és méghozzá nem is keveset! 5 alkalommal, hátközépig Anya a szagoktól majdnem elhányta magát  Aztán ismét nyűglődtem! Már 2 napja az a legfőbb szórakozásom, hogy lehúzogatom a lábamról a zoknit! Főleg a jobb lábamat szeretem szellőztetni végül délután sikerült még anyán alcsizni egy 20 percet! Ma 2 alkalommal tápit is kaptam! A pancsi viszont jól telt! Meztelenül egészen megjött a kedvem is! A vízben meg főleg, amikor anya kivett ismét hisztiztem, hogy tegyen azonnal vissza! Végül csak belenyugodtam! anya észrevette, hogy mostanában tartom a kezecskémet, amikor a testápolómmal kencél, na meg ha öltöztet is, mindig feltartom, majd beledugom a bodyba meg a ruháimba a kezecskémet Sokat segítek neki! Nem úgy a pelenkázáskor! Na az egy kész harc Kajcsi után megettem ugye a tápomat, és apával játszottam egy kicsit! Anya reméli ma azért kicsivel többet alszok majd, mert holnap ugye megyünk a kórházba, és hát 2 nap nem alvás után nem tud úgy figyelni az ember  Jó éjt mindenkinek  |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése