2009. január 11., vasárnap

alma-őszibarack (08.03.18.)



Ahhoz képest, hogy este 10kor tudtam csak elaludni, nem telt másképp az éjszakám! Most 2 kor ébredtem fel, de 1/2 4ig elmotoztam, és csak utána kértem anyát, hogy etessen meg! Na és miután ettem, egyből beájultam! Aztán reggel 6kor keltem! Nagyi egyből ott termett mellettem, és elfoglalatoskodtam vele, de csak 7ig bírtam! Éhes lettem! A délelőttöm elég nyűgösre sikeredett! Anya szerint megint a pocakom vacakol, pedig reggel 2 alkalommal is kakiztam, viszont még mindig békák kluttyognak a pocakban!
Délelőtt sikerült még aludnom anyával fél órácskát! Anya 11kor kivitt levegőzni, mert sehogy sem tudtam elaludni! Amikor kivitt sütött a nap, és viszonylag jó idő volt, de 10 perc után beborult, és feltámadt a szél! Szerencsére a házunk megvédett minket a széltől valamennyire, de fél óra múlva már anya sem bírta tovább, így bementünk! aludni sem kint, sem bent nem voltam hajlandó
Délben anya ismét próbálkozott megint a cékla-krumpli főzivel, mégjobban hígítva egy kis anyatejjel! Még így sem jött be nekem! Az első kanál után összeszorítottam a számat, majd anya mégis beletömött egy kicsit, na azt meg jó alaposan visszaköptem! Nyoma sem maradt a számban Így anya hogy valamit azért csak ennem kellene, hozott egy kis gyümikét! Alma-őszibarackot! Na igen a gyümölcsökkel abszolút semmi problémám sincs, mert akkorára tátottam a számat az első ízlelés után, anya nem győzte lapátolni befelé Sajnos kicsit keveset szedett, így rohannia kellett még egy adagot melegíteni hozzá! Kicsit türelmetlenkedtem, de nagypapi lefoglalt addig Egy jó fél üveggel benyammogtam! Holnap anya tesz hozzá egy kis krumplit, megnézi mit szólok úgy hozzá Mert bizony úgy legalább laktatóbb lenne! A zöldségekkel úgy látszik rendkívül hadilábon állok Pedig anya hogy örülne neki, ha csak keveset is, de ennék, és jól megerősödnék tőle Végül 1kor csak beadtam a derekamat, és beájultam!
Miután kipihentem magam, éhesen ébredtem! Anya hiába próbált teát adni, nem fogadtam el semmi pénzért, csak a cicit! Aztán megnyugodtam, majd játszottam apával, és anyával! Hatalmas buborékokat fújtam a nyálamból Egy kicsit nyűgi is voltam, mert ismét fel volt puffadva a pocakom! Viszont most anya sem érezte túl jól magát, szóval bizti hogy ő evett valamit, de hogy mit nem tudott rájönni
Viszont ma ismét fosikáztam is! 5adag volt, az 5. a fürdőszobában, a meztelenkedős asztalomon Még jó hogy nem a vízben
Az viszont idegesítette anyát, hogy 1 óra múlva ismét a ciciért könyörögtem neki, így átadott apának, én meg éktelen sírásba kezdtem,megsértődve, hogy már nem is akar nekem enni adni Anya fél másodperc alatt összedobott nekem egy adag tápit! Még szerencse, hogy nemsokkal előtte forralt vizet, és csak picit meg kellett langyítania a mikróban, beletenni a port, és már ehettem is! Épp időben érkezett, mert kezdtem nagyon elkeseredni Benyomattam, majd ordítottam a folytatásért, így kaptam utólag cicit is! Anya csak ámult és bámult hova fér belém! Mivel túl gyanús volt neki ez a gyakori eszegetés, és kicsit melegebbnek is érzett, megmérte a hőmet! hát egy kis hőemelkedésem volt! 37,3! Most már értette hova fért bellém az a sok sok folyadék, hisz a fincsi teából, a tegnapi nagy lendület után, ugyanis tegnap 140 milit szipkáztam be, ma sikerült 100at ismét eltüntetnem, na meg a tápi meg az óránként cicke is! Volt is pisike rendesen Végül sikerült elaludnom is, anya azt hitte alszok majd vagy 1-2 órát! hát tévedett! 40 percet szunyáltam, és ébredésem után fél órával ismét szomjaztam, de a teát most nem akartam elfogadni! És szinte már hisztériáztam a ciciért, anya nem tudott mit kezdeni velem, ismét megetetett! Végre eljött az este, anya azt hitte az egész napi nyűgösebb hangulat után az este csak még rosszabb lehet! hát jó nagyot tévedett, ugyanis sikerült kiputykóznom magam, és egy nagyot hanciztam a nagyágyban! Aztán megjött nagyika, szinte repestem amikor megláttam őt! Jöhetett a fürcsi! Az ominózus fosival, majd a vízben nem bírtam magammal, és mindenképpen ülni akartam! Hát most nagyi tartott, anya meg locsizott! Nem volt egyszerű mondhatom Ki sem akartam szállni a vízből Azért csak kivettek azok a csúnyák Végül jöhetett a hami! Kiszívtam 2 cicit, majd még benyammogtam 60 mili tápot is hozzá! már szinte csurgott vissza belőlem, de én csak nyeltem! Aztán anya vállán nem akartam megmaradni büfizni, így beültetett az ölébe félig ülőbe! Úgy feküdtem ott, mint a nagyalföld! Hát nem csoda dugig voltam, vagy még attól is telibb Aztán miután kipihentem a nagy evészetet, jöhetett a játék ismét! Megtaláltam a cumisüvegem tetejét, és jó alapos mustra alá vetettem! Majd kúsztam másztam nagyihoz, aztán elfáradtam, és szóltam anyának, hogy itt az idő! így aludtam el kor! Anya szerint nehéz éjszakánk lesz! 1/2 10kor már fel is sírtam, alig bírt megnyugtatni! Reményeink szerint csak a fogmanók garázdálkodnak, és semmi komoly!
Jó éjszakát mindenkinek

Nincsenek megjegyzések: