2009. január 11., vasárnap

hisztis nap! (08.04.26.)



Hajjaj az éjszaka a kezdeti 3 alkalommal előforduló felsírás vígasztalás után, nagyon szuperül telt Reggel 1/2 6kor keltem, és akkor is csak azért mert hazaért apa, és felbolydult a ház Ettem, majd visszaaludni az égnek nem akartam, pedig hihetetlenül fáradt volt a fejem, és még nagyi is hiába altatott! 2 alkalommal is már majdnem elaludtam anya karjaiban, de pár perc után sírva ébredtem mindig
9kor megetetett, hogy na majd az után talán hajlandó vagyok picikét aludni! hát majdnem
Az evészet hihetetlenül hisztériásan telt! Talán így még soha nem ordítottam evés közben! Először a cicin, anya akár melyiket adta oda, csak sírtam, párszor beleszippantottam ugyan,de nem kellett, pedig már 3 órája nem ettem Aztán mivel csak üvöltötte, azt hitte nincs teje, ezért lerakott az ágyamba, hogy tápit csináljon nekem! Na ekkor jött ám csak az igazi hisztériás sírás Így még talán életemben nem sírtam!!! De hát nem tudott anya mit tenni! Ő el sem tudja képzelni hogy csinálják azok az anyukák, akik főznek, mosnak, takarítanak egy több gyerekes baba mellett Mert neki ugye néha ott van dédi, és esténként a fürcsinél a nagyi, meg nagy ritkán azért apa is besegít, de néha még így is az még a leg kevesebb hogy aludni nem tud, de most is már majdnem 11 volt mire oda jutott hogy ehet! Arról nem is beszélve, hogy közben ki kell fertőtleníteni a cuccaimat, teát kell csinálni, kicsit össze kell pakolni, meg kell csinálnia a helyemet a játszihoz, és ez szerinte még nem is olyan sok teendő, mint másnak
Na de végül is ott tartottunk, hogy csinált tápit, hát 100at megettem belőle, de azon is csak ordítottam anyát totálisan kikészítettem! Aztán végre el tudott altatni, vagyis csak azt hitte, ugyanis 9: 06kor elaludtam, majd 9:28 kor sírva ébredtem Na erről ennyit! Végül nem bírta cérnával, úgy döntött, akkor itt az ideje, hogy délelőtt is kapjak gyümit 2 étkezés között! Így a hóna alá csapott, és úgy indultunk előkészíteni a dolgokat! Majd berakott az etetőszékembe, egyből csend lett Hippes almát hozott nekem! Mivel a nyerset nem bírom, párolni, sütni vagy bármit nincs ideje, meg a konyha sem úgy áll még ahogy kellene Hát bevágtam az egész 125 grammot! Minden ellenkezés nélkül, szépen nagyra tátottam a számat Aztán kivitt anya levegőzni! át úgy képzeltem, hogy anya majd szaladgál megint velem, mint a mérgezett egér! Na de anya nem volt jó passzban, így berakott a kocsiba, hogy majd elaltat! Egy ideig minden ok, már félálomban voltam amikor ismét rámtört az ordítási roham Anyánál ekkor szakadt el a cérna! dédi jött megmenteni tőlem! Így jöhetett be enni!Jó nagy kajája volt mondhatom, de inkább nem részletezem! Jól kisírta magát majd lenyugodva kijött hozzám hiába próbált tologatni, az égnek nem aludtam,csak sírtam! Aztán kivett, megebédeltem, ma őszibarackos almás krumplicskát kaptam, 130 grammot ettem meg belőle! Anya utána hiába kínálta sehogy sem kellett már több
Végül ismét kitett, hogy majd elaltat! most kivételesen nemsírtam,csak dünnyögtem, de aludni nem akartam még mindig! Aztán apa is felébredt, és úgy döntöttek megkocsikáztatnak, hátha! Elmentünk tarjánba csempét nézni, hátha! Na a kocsiban sem aludtam egy hunyást sem! Ráadásul semmi nem volt nyitva! végül bementünk a tescóba, pelust venni nekem, meg bébikaját, és bébivizet Ott sem aludtam, apa hiába tolizott!
Végül hazafelé félúton, nagy ordítás után csak sikerült álomba sírni magam fél 3tól aludtam! Na nem valami egetverő sokat, csak 40 percet, és amikor felébredtem nagyiék fogadtak engem! jöttek felköszönteni anyát Kicsit kómás voltam még, meg kicsit nagyon éhes, hisz messze volt már dél Ettem, majd jól megfodrászkodtam nagyit, és papit is :P Nagyiék hoztak nekem kölcsönbe bébikompot ,de anya mivel se hely benne közlekedni az egérjáratok miatt, annak meg minek ugye hogy 1 dologgal többet pakolásszunk, hisz így is nagy a rumli a konyhai cécó miatt így nem fogadtuk el Ráadásul most még 2 plusz dolgot is kerülgetünk, az etetőszékemet, bár azt elég jól össze lehet csukni, meg a dühöngőmet is, amit nem csipázok Így a babakocsim, kikerült így is a kisházba
De már megint elkalandoztunk Szóval eléggé megjött a kedvem Még ki is mentünk elbúcsúzni! Megmutattam hogy örülök a vauknak
Miután elmentek, nagyon nagyon fáradt voltam! olyan kicsi volt a szememnél a rés, mint a cérna de aludni megint nem voltam hajlandó! Így anya kitett a kocsiba! Nagy nehezen fél óra múlva végre beszunnyadtam fél órára Persze sírva ébredtem
Anya bevitt, megetetett, majd elkezdtem hancúrozni Valamiért fergeteges jó kedvem támadt! Közben persze megjött nagyi is, és apának is volt egy kis ideje rám Nagyon élveztem,hogy ennyien vesznek körül!
Végre eljött a pacsa ideje Ma sampis fejmosi volt, mert tegnap bizony úgy beletapadt az olaj a hajamba, hogy az valami szörnyű Jól vettem az akadályt Pancsi után kajcsi! Majd ismét hancúr! Hát ismét hoztam a formámat! annyit mozogtam, hogy folyt rólam a víz! De elkezdtem ásítozni, és dörgölgetni a szememet! Így anya felvett, de nem akartam ám aludni, újból kezdtem az egészet Na de aztán sikerült úgy kifárasztani magamat, hogy amikor anya felvett, kidőltem pillanatok alatt

ui: Ha anya jól számítja, mivel tegnap sokkal kevesebb tejcsit ettem, valószínűleg ezért volt nyugisabb az éjszakánk, ma ismét több volt a pótlás mind tápi mind szilárd kajcsi terén, és reménykedik, hogy ma hagy aludni a pocakocskám Na majd holnap kiderül

Jó éjt mindenkinek

Nincsenek megjegyzések: