Az éjszaka csak 2 alkalommal keltem fel! 1kor, majd 4kor! Utoljára kaptam enni, és úgy beájultam még a cicin, hogy csak na! Ezek után 1/2 7kor ébredtem  Kajcsinál egyszer csak kit látnak szemeim, hát az apai nagypapimat Jól meg is csodáltam őt Evészet után készülődés és kocsikázás! elmentünk Dunakeszire a bauhaus-ba csempét nézni a konyhába, mert ez még hiányzott, és így legalább a család együtt választhatott! Egész úton nagyon jól szórakoztam, egy pillanatot sem aludtam, igaz nem is nyűgiztem Miután megérkeztünk, kaptam őszibarackot! Hát csak úgy faltam, és mind a 190 gramm bement Ezután kenguba kerültem! Anya kifelé tett, és nagyon élveztem, igaz már kicsit fáradtka voltam! Így mentünk csempét nézni! Az elején nézelődtem én is, de aztán kidőltem! Aludtam egy jót anyán lógva! Amikor felébredtem, egyből megjött a kedvem! Észrevettem, ha sikongatok, zeng tőlem az egész épület Na mondanom sem kell, míg bent voltunk, mindenki minket nézett, mert olyan bedobással sikítoztam, és rötyögtem Végül csak sikerült megvenni ami kellett, és még pluszba anyáéktól kaptam egy játéktároló dobozt mert ugye mindenhol az én játékaim vannak már Dolgunk végeztével anya átpelusozott ! Hát a mozgáskorlátozott wcben volt a pelenkázó, és ilyen lenyithatós cucc volt! Az még hagyján, hogy büdi volt, de a lenyithatós pelenkázóra amikor rátett, hát a fejem igencsak lejjebb volt mint a popóm  Amikor kiszedett a kenguból vette észre, hogy az egész kengurum ázott a lében! Úgy összenyálaztam a felső részét, hogy még most is szárad  Pelenkázás után, éhesek voltak az ősök, így bementek még az auchanba, és megebédeltek! Persze anyának én voltam az első! almás krumplicskát ettem! Csak a szokásos 1 kanálkával hagytam! Evészet után haza indultunk, persze a kocsihoz érkezve kikönyörögtem a cicit Így anya megszánt, és élvezkedhetem egy kicsit  Anya be akart nézni a C&A-ba mert van neki kuponja, hát persze hogy otthon hagyta, ne nem baj, megyünk mi még sajna pestre Hazafelé nagyon jól elszórakoztam, főleg hogy 1 száll bodíban nyomattam, mert olyan pokol volt a kocsiban Most anya egyáltalán nem érdekelt, akár mit csinált, inkább nagyit maceráltam apa persze elől csak kuncogott, mert olyanokat sikkantottam, hogy csak na! Persze hogy aludni nem voltam hajlandó egész úton  Hazaérkeztünkkor, peluscsere, és bizony kaki volt benne! Egy picikét zöld volt! Otthon aztán sikongtam, játszottam, és jó kedvemben voltam, majd anya kitett a levegőre, és pillanatokon belül beájultam Kemény 40 percet szunyáltam, és sírva ébredtem Bent megkajoltam, majd megjött a kedvem is persze! Anyával játszottam nagyokat, bár szegény nagyon nagyon fáradt volt Aztán bekakiltam ismét! Most nagyon csúnya zöld volt a kakikám  1. ez lehet a fogamtól, ha minden igaz, mert egész álló nap ömlött a számból a nyál De nagyon durván ám ráadásul a fogacskám jobb alsó része, ami jobban ki volt fehéredve, áttört! De sajna még hátra van a fogacska 2/3 része  2.csak nem megint összeszedtem valamit !? Sajna ez nálam nem lehetetlen, bár akkor jó nézünk ki, mert semmiféle gyógyszer nem kaphatok, és a kórházba kell mennünk Igaz nem látszik egyenlőre rajtam semmi! Most hőemelkedésem sincs, nem tüsszögök, nem folyik az orrom, nem piros a torkom, még az egész napi telitorokból való sikítások után sem  3. lehet hogy az a ludas az egészben, hogy több tápot, és szilárd kaját kapok!? Létezik ilyen, hisz sem anya, sem én nem ettem semmi újat a napokban  Utána szintén játék jött ismét anyával! közben anyának megfájdult nagyon a feje! Szerencsére már itt volt a pancsiidő!!! Ismét nagyon élveztem a dolgokat, a kezemmel akkorát csaptam a vízbe, hogy anyát telibe találtam Mire végeztünk, már nagyon álmos voltam Így ettem, és most nem volt akkora hiszti ám, mint szokott, bár benyomattam simán 130 tápit! Aztán a tápi után csak visszakönyörgtem magam a cicire, és beájultam de nagyon rajta! 20kor már kidőltünk anyával együtt  |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése