Mivel éjszaka a nagy zajok ellenére is jól aludtam, kipihenten ébredtem 4kor! Sajna evészet előtt anyának egy kis macergát kellett csinálnia! Meztelenül le kellett mérnie, majd jött a hőmérőzés, zacsi felhelyezés, aztán ismét becsomagolt, felöltöztetett, mérlegelt, és csak úgy jöhetett a finom kajcsi! Az első kaja mérlegelés után anyának majd elakadt a lélegzete,160at ettem! Aztán édesdeden visszaaludtam, és 7kor a nővérke ébresztett! Megforgatott, szétkapta rajtam a rugimat, és a pelust, megkukkolva van e már pisikém! Hát nem volt Nem szeretek zacsiba pisulni na Erről a zacsiról csak annyit, hogy egy édes keveset sikerült begyűjteni belőle, és majdnem összekakiltam! Aztán kaptam másikat, amit sikeresen összefosiztam, így aznap pihentették a dolgot Aztán reggel voltam vérvételen is! Hát mivel már rutinos vagyok a dologban, egy mukk nélkül tűrtem, hogy beleszúrnak a kezembe! De sajna nem indult meg a vérem, így elkezdték ide oda tologatni benne a tűt, és paszírozni a kezecskémet! Na erre aztán megsértődtem, de még hogy Sajna szétment a vénám, így szóltak egy másik nővérkének, ő szúrta meg a másik karomat, és úgy vettek vért mint anagyoktól, de akkor már hisztériáztam, mert le is fogtak, és nem vígasztalhatott meg anya! 4 kémcsővel csapoltak meg! Délelőtt viszont még kicsit többször visszakéreckedtem a cicire, mert anya szerint szomjas voltam a meleg száraz levegő miatt! És csak 50 eket ettem, majd délben hamiztam ismét 170et Na a kisvizit is megtörtént, ma nem a dokinénink volt, de nagyon aranyos volt ez a másik is, ő is alaposan megkukucskált, majd ő is szólt anyának a kutacs miatt! Ez a napom is elég jól telt, bár a kis Bence párszor rendesen rámhozta a frászt a sírásával A nagyvizitnél éppen anyával játszottam! Akkorát hanciztunk, és viháncultunk, olyan jó kedvemben voltam, hogy az ajtó előtt a dokinénik csak mosolyogni tudtak rajtunk, és integettek nekem a plexin keresztül hogy nekik is ajándékozzak pár mosolyt A dokinéni azt mondta anyának, 2 óránként ehetek csak, annál hamarabb ne adjon enni! Na ez miatt voltak is hisztik és sértődések, de dugót kaptam a számba (ez másnéven a cumi) hogy ne ébresszem fel a többi gyereket, és próbálta mindefélével eterelni a figyelmemet több kevesebb sikerrel! íSajna a kakijaim a nővérkék szerint is mindig hígak és nyákosak voltak! Na meg napi 6 alkalommal sikeredett ott is be! Anya ebédelni úgy tudott menni, hogy átadott egy nővérkének, és mivel az egy másik épületben volt, és nem vitt ételest, így ott kellett megennie! Mondanom sem kell, valahogy mégis hihetetlenül gyorsan visszaért hozzám! Én meg a nővérkénél mint akit benyugtatóztak, meredtem előre az ölében! Amúgy ez a napom is elég jól telt! Anya letett az ágyába hasra, és ott hernyóztam egyet! Ez azért csak hernyózás, mert a lábamra már rájöttem, hogy kell előre túrnom magam, de a kezecskéimet még nem használom úgy ahogy anya szerint kellene! Az orrommal túrom előre magam Estefelé anya barátnője bejött hozzánk, hogy anyának hozzon be kajatároló edényt, hogy ne lent kelljen ennie, hanem felhozhassa az ebédjét! Egy kicsit meg is szeretgetett, és nagyon jól elvoltam nála,mint a befőtt míg anya kiugrott egy kis 2 betűs kitérőre Anya szerint nagyon jól álltam Timi kezében Este ismét 1/2 9kor kidőltem! Anya ma nem fürdetett, hanem csak vizes vattával áttörölgetett! 10kos ismét ébredtem, mert a szomszéd kicsi Kincső gyógyszert kapott, és hát nagyon sírt szegény! De anya megvígasztalt, és minden probléma nélkül elaludtam szépen! |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése