Az éjszaka tűrhetősre sikeredett! A szokásos 1/2 1es felsírásomat nem mellőztem, de nem kellett hozzám jönni, csak motoztam egy kicsit! Végül fél 3kor ébredtem nagyon sírva, anya adott enni, de nem aludtam vissza! Csak nyökkögtem, és sírtam, meg ide oda dobáltam magam Végül 4kor nagy nehezen álomba szenderültem, és csak 6kor fújtam ébresztőt  A délelőttöm nyűgis volt, végül nagyival, papival és anyával fogtuk magunkat, és bementünk Szécsénybe! Anya kenguba csapott, majd elintéztük papinak a személyit, majd vettünk másik fugázót, hogy szép legyen a padlóburkolónk Nagyon sok ismerőssel taliztunk, és mindenki megcsodált, mekkora nagy baba vagyok, és milyen szép  Nem sokat voltunk, de sikerült beszenderednem egy rövid időre, csak sajna amikor ásványvizet mentünk venni jött a szemetes autó, és annak a brummogására ébredtem  Ebédre értünk haza, szerencsére dédi megcsinálta a krumplicskát, így anya csak kotyvasztott! Ma őszibarackos krumplis pulykahusit ettem! Hű még ilyen fincsit! 160 grammot úgy behúztam, hogy csak na! papi csak mosolygott, hogy mekkorára tátom a szácskámat  Ezután kikerültem a kocsimba, hogy majd alszok! De ki ÉN!? Na nem olyat nem játszunk! Így jött a nagy hiszti miután meguntam a nézelődést, és követeltem anyát Ő szegény jött is, majd kivett, és mivel mindenáron le akartam tépni róla a pólót, és a cumisüveget hiába tolta az orrom alá, így adott cicit Beájultam rajta mint a sicc Így anya felvett, böffentettem persze egy embereset neki, majd kikerültem a babakocsimba, de még csak fel sem riadtam a dologra, és ott aludtam úgy kb 40 percet! Na jó nem vittem túlzásba az alvást megint, de hát ez van! Ugye én nem erről az oldalamról vagyok híres  Ébredésemkor kicsiny nyűgi voltam! Nem aludtam ki magam, pedig anya ott őrizte mellettem az álmom, és békés volt minden körülöttem! A madarak szépen csiviteltek, csúcs szuper napsütéses idő volt, szóval maga a tökély  Végül anya felvitt, és játszottunk, nem ment valami fényesen! Aztán anyának jó ötlete támadt, rárakta a rezegős oroszlánomat a pocakomra, és jópárszor felhúzta Ez tetszett, még vigyorogtam is hozzá! Majd anya az ölébe ültetett, és a játék flakonomnak a kupakját meglazította és ide oda csavargatta! Ez megtetszett, és utánoztam! Rájöttem hogy lehet lecsavarni, és ez nagyon tetszett! A nagy összpontosítás közben meg végre sikeredett nagy erőlködések,nyomások, nyökködések után kipaszírozni a kakit! Anya vitt is egyből csomagolni! hát jó szikkadt mindenféle kaki volt ám Még a pelenkázón is sikerült nyomnom, pár adagot mellé ahogy anya felemelte a lábamat, hogy kitörüljön a kakkeszből A végén viszont csak úgy lőtt a zöld híg kaki Anya teljesen rosszul volt, hogy hát mi ez már megint nálam  De miután elvégeztem nagy dolgomat, akkora kedvem kerekedett, hogy csak na Hancúroztam anyával, és apával egy nagyot! Nevetgéltem, gurguráztam, mint az összes többi gyerek, anya oda volt és vissza a gyönyörűségtől, hogy ilyen is tudok lenni nagy ritkán Össze vissza nyálaztam mindent! Ömlött a számból a lé Pedig ilyen csak fogzáskor szokott ám Végül elfáradtam, és kikerültem a kocsimba, ahol aludtam is egy fél órát, csak hát most apa riasztott, mert leejtett valamit, és megijedtem  Kicsit nyűgike voltam, de hamar megvígasztalt az anya! Bementünk, ettünk, majd játszottunk! Este most kivételesen az 5órási kajám! Őszibarackos krumplicska volt! A védőnénink azt mondta nyugisan ki lehet váltani most már egy esti evészetet Anya nem akart előszörre sokat adni, de valahogy csak lapátoltam, és lapátoltam befelé, akkorákra tátottam a számat, hogy csak na Amikor anya megmérte mennyit ettem, nem akart hinni a szemének 170 grammot nyomattam be belőle Reméli nem lesz baj belőle! Egy kicsit azért kértem még cicit is, mert ugye a megszokás meg egyebek A délutánom további része szuperült telt! Így gyorsan eljött a pancsi ideje! Közben megérkezett nagyim is, és szinte röpültem a karjaiba Most nem siettem, nem türelmetlenkedtem, szépen vártam, hogy vigyenek! Nagyon élveztem a dolgot Most is felültem kicsit, és elkezdtem csapkodni a kezeimmel! Kicsit meglepődtem, de nem volt rossz Pancsi után tejcsi, egy icike picike tápi, majd hancúr Ma új mutatványom volt! Odamásztam az ágytámlához, felkapaszkodtam a szopipárnába, majd a támlába, és felálltam! Ezt vagy 5ször egymás után megcsináltam! Nagyi megpróbált lebeszélni róla, de annyira tetszett, hogy nem bírt megakadályozni a dologban Na és persze miért is álltam fel, miért is vonzott ez az egész dolog ???? Hát a sötétítőt elcsíptem, és jó alaposan megcibáltam! Na ezért volt minden  Végül elfáradtam, és anya elaltatott Jó éjt mindenkinek  ui:: Nagyon furcsa tüneteket mutatok, amit csak fogzáskor szoktam Ömlik a nyálam, kotorászok a számban bal oldalt, és mindent jó alaposan megrágok, persze közben csikorgatom a fogamat is! De anya nem lát semmit a számban! De vajon hol kellene keresni, melyik lesz a következő !? A felső szemfogaknak, vagy az alsó fogacskáimnak kell jönnie!? Tanácstalan  |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése