2009. január 11., vasárnap

Ne szomorkodj dédike (08.01.05.)



Az éjszakám megint elég nyugtalan lett! Amikor anya feljött 11kor, hallotta, hogy óriásikat pukkogok, és utána fel is sírtam miatta, de nem ébredtem fel rendesen! Nem így hajanl 2kor Miután bekajáltam, hát nem berotyiztam! Így anyának át kellett pelusozni, pedig már félálomba voltam Így szépen ki is ment a szememből az összes álom ! De azért hosszú altatási ceremónia után csak eljött értem az álommanóm! 1/2 6kor felsírtam, apa éppen akkor ért haza, és megpuffogtatta a popókámat, majd jött nagyi is puffogtatni, de azért csak anya puffogtatása nyugtatott meg, és vissza is aludtam szépen! Igaziból reggel 1/2 8kor keltem! A déleéőttöm elég jól telt, bár anyával voltam egyedül, mert nagyi ugye dolgozott, apa aludt, papi és dédikém elutaztak tarjánba a kórházba, mert a dédikém testvére Anti bácsi nagyon beteg sajnos! Anyával elég jól elvoltam! Amikor meg hazajöttek dédikémék, dédi jött is fel hozzám és anyához! Elvett anyától egy kicsit, és elaltatott, mert anyának annyira fájt a feje, és szédült a melegfront miatt teljesen leesett a vérnyomása, hogyí félt leejt engem! Ahogy elfigyeltem dédikémt, tudtam hogy baj van, szomorú szegény, ezért beszélgettem egy kicsit hozzá, rámosolyogtam, és szépen hagytam hogy elaltasson! Úgy gondoltam ez minden szomorúságra gyógyír! Hát a dédikém szorított is magához, és azt hittem le sem akar tenni az ágyiba! Örültem is magamban, de sajna mégis letett Ma nagyon jó napom volt, de sajna estére kicsit megromlott Jött a pancsi! Nagyon jól elvoltam, anya bekente az egész számat valami rózsavíz nevezetű cuccal, hogy az antibiotikumok miatt ne kapjak szájpenészt! Hát nagyon élveztem :P Még rötyögtem is közben, és tátottam a számat, hogy még még még! Pancsi közben végig anyát fürkésztem, és rámosolyogtam megint! Csak az öltözködés végén romlott meg a hangulatom, de akkor sem sokáig! Gyorsban bevettem a gyógyszerem, majd jött a kajcsi! Hát nem sokáig ettem! Hogy mi volt a gond! Na az talány! Anya a pocakra gondolt, de ki tudja! Csak tépkedtem a cicijét, és nyűgiztem ezerrel! Lehet hogy csak fáradt voltam, de az is lehet hogy már nem is voltam éhes! ? Nem árultam el konkrétan! Anya maszírozta a hasimat, ringatott, de sehogy sem volt jó! Végül csak belefáradtam, és elaludtam! De amikor anya letett, nemsokára rá ordítva ébredtem, így újra kellett altatnia, de bégül is csak sikerült! Az éjszakát meg majd meglátjuk! anya reménykedik, hogy 2kor nem kelek, csk4-5 körül, de nálam mostanában nem lehet ám tudni!

Nincsenek megjegyzések: