Hát igen nem már mi is gondoltunk anyával, hogy nem lenne egy ilyen rossz nekem, hátha beválna! Kezdjük azzal, hogy kaja ügyileg én magamnak már produkáltam egyet, és szinte óramű pontosságú a pocakom  Szóval hajnalban eszek, ez azért változó, attól eltekintve, hogy hajnal fél 6 szopi, majd 8kor kicsi gyümi, 10kor szopi, 12kor főzi husival, 2kor szopi, fél 5kor főzi, majd fél 8kor kajcsi, és 8- fél 9kor beájulás! Anya már mindent megtett, hogy elfelejtsem a szopikát, vagy lecsökkenjen a számuk, de valahogy nem megy neki hiába na függő vagyok! Azért hogy egy kis siker élménye is legyen, legalább a 3 szilárd kajás étkezést hagytam neki teljesen kiváltani, bár nem könnyítettem meg a dolgát Nem tudja mit rontott el e téren, bár a doki néni azt mondta neki, valószínűleg most próbálom behozni azt ami eddig csak átszaladt rajtam hízás ügyileg! De kérem szépen , ezt a részét azért nem viszem túlzásba mégsem  Az alvás téren hogy hogy tudna nekem napirendet beiktatni, na az kemény dió ! Mert ha én egyszer megmakacsolom magam, hogy nem akarok aludni, akkor nincs esélye! Ő már többször próbálkozott, hogy ekkor és ekkor alszunk! Egyedül 1 dologban engedtem, 7kor pacsa, fél 8kor kajcsi, majd játék, és 8-fél 9kor kidőlök Amúgy próbálta már anya kitolni a pancsimat is, de 7kor már olyan szinten fáradt vagyok, és hisztis, hogy nem lehet tovább húzni a dolgot! Viszont nem is csoda, hisz elég korán kelek  |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése