Ma éjszaka csak 1kor keltem fel, bár 1/2 3ig nem akartam elaludni Anya először nem akart odajönni, csak a sötétben kukucskált rám, hogy azért nincs e baj! De elég erélyesen jeleztem, hogy ébren vagyok és nem akarok ám visszaaludni, így jött hozzám! Felvett, simogatott, ringatott, átpelusozott, de én csak ordítottam, így adott enni végre! Kajcsi után viszont úgy gondoltam nappal van, és az égnek nem tudott vissza altatni! Erre bekeményített! Teljes vaksötétet csinált, és úgy ringatott addig, amíg el nem pilledtem! akkor lerakott, de felébredtem, és jeleztem, hogy nem úgy van az, így visszavett, de amikor megint elpilledtem ismét az ágyimba találtam magamat! Éreztem ez nem lesz jobb, így reggel 7ig aludtam! anya amikor keltettem, nem akart hinni a szemének meg az órának sem nagyon De régen is volt már ilyen éjszaka, hogy ennyit aludtam egyhuzamban  A nappalom elég nyugisra sikeredett! Délben mivel anya úgy gondolta szupi idő van, még a hó is olvadt ezerrel, és a napocska is kisütött, bekerültem a bundizsákomba, amit mosolyogva fogadtam! Azt viszont már kevésbé, hogy berakott a babakocsiba! hát én pedig azt hittem hogy a hordozómban autózni fogok :P Így jól megsértődtem, és hiába voltam iszonyat fáradt csak ordítottam mint a sakál, így anya 15 perc után nem bírta cérnával, és bevitt! amikor bontott ki a zsákomból, észrevette, hogy kicsit melegem volt, pedig egyáltalán nem öltöztetett direkt vastagon, pedig nagyi még rám aggatott volna vagy 2 réteg rucit! Amikor kicsomizott, újra mosolyogtam, és nemsokára húztam is a lóbőrt, jó 1 órán keresztül, ez csúcsrekord, mert 45 percnél nem szoktam tovább nyomni az ágyat  Délután látogatók jöttek! És megmutattam, milyen kis angyalka vagyok én (na persze ilyenkor) Igaz anya éppen akkor etetett meg, és még a fosikán is túl voltam, így anya nem úszta meg, és a vendégek előtt kellett átcsomiznia! Ami nem is volt olyan baj, mert Enikő aki február 13ra várja a kis Kristófot legalább látta hogy is megy ez :P A nagy kisangyal szerepben jól kifáradtam, így el is aludtam  Amikor felkeltem, körbevett a család, és nem tudtam hirtelen kire nézzek! De amikor anya a közelembe jött, hát vigyorogtam rá mint a tejbe tök Papimat most kicsit furán méregettem, nagyira rá sem akartam nézni, apára meg rötyögtem  Pancsi előtt jól bekakáltam, majd a pelenkázóra kerültem, ahol nagyival szórakoztam, persze anya is ott volt a közelben! Nagyinak ezerrel kajabáltam, amit anya megörökített a telefonjával! Azt mondta majd ha nagyobb leszek visszajátsza milyen édes gügyörészést lenyomtam Ebben jó alaposan ki is fáradtam, így a pancsizás kicsit nyűgire sikeredett :P Pedig most apával és anyával pancsiztam! Megpróbáltam célba venni anyát, de az utolsó pillanatban észrevette mi közeledik felé, és elugrott előle, így nem sikerült az akcióm :P Rettenetesen fáradt voltam már ám, az éhségről nem is beszélve! De kárpótlásul kaptam jó sok tejcsit anya cicijéből, amiből egy nagyobb büfikével vissza is küldtem a fölöslegeset! Most egy kicsit többet mint szoktam! Anya ezután megpróbált elaltatni,. de úgy nyüszköltem a kezei között, mit egy kiskuytu, így a hasára fektetett, és tv nézés közben úgy de úgy ellazultam, hogy akkorát rotyiztam, hogy csak na! Így anya felvitt pelusozni, persze jött velünk nagyi is és apa is kilesni nyuszkán! És akkor ott sikerült megfognom a lábujjamat! Életemben először, teljesen magamtól! Anya úgy örült ennek, hogy le sem lehet írni Én meg tapikáztam ezerrel, hogy az vajon mi lehet ott, és jé még ráadásul még mozog is a kezeim között! Izg volt mondhatom Miután szép tisztába kerültem, és kiürült a belecském, is szépen elaluztam anyaánál, ő meg mint szokta becsempészett az ágyimba ! jó éjt  Itt majszolom a kezecskéimet, és ha tehetném a másikat is bepréselném ám jobban a számba, de már nincs hova  |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése