Az éjszaka többször is felvoltam! Végül 1/2 11től tudtam aludni rendesen egészen 3ig! akkor anya felvett, és járkált velem fél órát eredménytelenül! Végül kaptam enni, és utána ismét fél óra hiszti után jöhetett az alvás a szokásos 6ig Akkor 7ig nagyon jót játszottam az ágyam túlsó végében berendezett játszóbirodalomban! Végül kaja, majd nyűglődés Semmi sem volt jó ismét! Papi vigyázott rám, míg anya reggelizett, majd már nagyon hisztis lévén, felvett, és elaltatott! 1 órát szusszantam  Vidáman ébredtem, és játszottam egy nagyot az ágyamban, majd anyával is egy kicsit! Végül dédi jött, és kezelésbe vett! azaz az ölébe ültetett! Anya adott nekem tízóraira vilmoskörtét! hát úgy faltam mint a sicc! Csak sajna keveset adott, hogy teszteljük mennyire bántja majd a pocakot És ha nem, akkor majd ehetek ezt is végre A gyümikkel ugyi jó barátságban vagyok, jöhetnek minden mennyiségben Benyakaltam rá egy fél üveg teát, majd utána jöhetett a játék Majd nyűgi! Állandóan a számban kotorok, és az öklömmel mindig az számat és az ínyemet dörzsölöm anya mindig kacag rajtam ilyenkor, mert azt mondja édesen csinálom, és hogy fel szoktam magam mérgesíteni olyankor, és dünnyögök is hozzá Az a csúnya fogacska most valahogy nem sieti el a dolgokat! Pedig ott van, látni teljesen, fehér, de nem törte át az ínyemet még mindig  Ebédelni most apa ölében ettem, mivel éppen akkor ébredt fel, és anya galád módon befogta őt Ma univeres zsenge sárgarépafőzeléket ettem! Benyomattam egy fél üveggel, de annyira sűrűnek bizonyult, hogy elkezdtem öklendezni tőle párszor, nem ment le a torkomon De ez nagy szó ám, ennyi répát még életemben nem ettem meg egyszerre Végül anya felhígította egy kis vízzel, úgy ettem még pár kanállal, de meguntam Így anya hozott egy fél üveg őszibarackos almát! Na igen, azt mind egy falásig benyomattam, még kevés is volt Aztán ittam rá teát, majd apa be akarta dugaszolni a számat, mert nyüszögtem, erre nyomattam neki egyszerre emberes böfit, emberes pukival Na utána jöhetett a cumesz, és anya karjai! De mivel anya már éhen halálozott, dédi átvett tőle, és folytatta az altatásomat, sikerrel  Kemény fél órát aludtam, majd nagy sírás közepette ébredtem, és csak kizárólag anya tudott megvígasztalni Sajnos a pocókám ébresztett, elengedtem egy óriási pukkancsot, és kicsit megviselt Miután megnyugodtam, enni kaptam, hisz kaja idő volt ám Kajcsi után jöhetett a móka, miután anya megbizonyosodott hogy lenyugodtam, így elszökött pával együtt 1 órácskára, megvenni a villamossági dolgokat a konyhába! Addig dédivel randalíroztam! Nagyon jó kisfiú voltam, csak a vége felé kezdtem türelmetlenkedni! Miután anyaék kiválasztották a dugajokat, és a kapcsolókat, meg a többit, hazajöttek, és alig értek haza, anya már rohant is hozzám, összepuszilgatni  Hát mit érez, Fű de büdi mondja! Úszott a pelus a fosiban, de még mennyire úszott! És milyen fosiban Dédikének fel sem tűnt, pedig emiatt voltam kicsit nyugtalan vele a végén Anya gyorsban tisztába tett, majd bekerültem a hordozómba, és felmentünk megyerbe, apa kerijéékhez! hát ott nagyon jól éreztem magam, Kati néni megszerizett, mecibálhattam a terítőt, amit itthon valamiért nem nagyon hagynak! Közben ettem is, kis szeleburdi módjára, mert bizony minden érdekesebb volt, mint a kajálás Nem sokáig voltunk, mire elindultunk haza, már jó fáradt voltam, hazafelé el is aludtam a kocsiban! A hordozómban sikerült egy fél órácskát alcsikázni! Majd nagyon sírós hangulatban keltem, hát igen itt volt a villany szerelő bácsi, és véstek Anya alig bírt megnyugtatni, még nagyinak sem örültem mint szoktam, aki éppen akkor ért haza! A csúnya fogacskám volt a hibás, dörzsiztem is ezerrel! Már a cumi sem kell úgy ahogy szokott! az ujjacskám sokkal fincsibb! A pancsikor jött a nagyi fárasztás, majd anya fárasztás, hisz mint a kis motolla meg sem álltam egy pillanatra sem a kádacskámban Végül a macera az öltözködéssel, meg minden, végül játék az ágyon! Miután kitomboltam magam, kezdtem fáradni, de állandóan dünnyögtem, és nem bírtam magammal! anya sem tudott elaltatni, végül is bedörzsizte kencével az ínyemet, és pár perc múlva, mintha kicseréltek volna! Teljesen lehiggadtam! Amikor a számba kotorászott érezhette ő is, hogy még mindig nem törte át az ínyemet, pedig rettenetesen fehéredik! Hogy ez most miért nem jön ki olyan gyorsan mint a többi fogicám, na az talány Lassan ott tartunk, hogy a 6. fogacskám előbb kijön majd mint az 5., medig ez már régóta fehéredik Na szóval ott tartottam, hogy kence, és nyugi! pillanatokon belül beájultam, és álomországba repítettek az álommanók Jó éjt nektek is  |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése