2009. január 12., hétfő

kialudtam 3 hónap rosszaságát! (08.05.21.)



Az éjszaka , ma megmutattam, hogy igenis létezik átaludt éjszaka Hogy hogyan, hát tegnap a sok nyüzsi jó alaposan kifárasztott minket anyával együtt, így nagyon hamar kidőltünk Persze azért én hamarabb 8kor már szunyáltam, 1 kor volt egy kis nyöszörgés, és forgolódás, de 4kor ébredtem a kajámért Ettem egy jót, és úgy ahogy voltam vissza ájultam!, és legközelebb 6 kor ébredtem! Anya belenyugodott, hogy na már ebből nem lesz alvás+ Csak hogy én, valahogy nagyon nagyon bágyadtka voltam! semmi aktivitást nem mutattam! Csak dűlöngéltem, bújtam anyához, fekdécseltem és gügyörésztem Én aki egy fél másodpercre sem bír megmaradni 7kor jó bekajáltam ismét, és lám, beájultam! Én aludtam ismét anya teljesen meg volt rökönyödve, és kezdett aggódni értem, hogy hát én beteg leszek, ennyit nem létezik aludni egy huzamban
Egy kicsivel 8 után ébredtem, vígan, kipihenten! Anya összepuszilgatott, bújtunk egy csöppet, majd először nagypapi, majd dédi vigyázott rám, és anya fertőtlenítette a cumijaimat Mire visszajött, jöhetett a tízórai, egy kis frutapurás almácska! Fincsi volt mondhatom, egy csöpp sem ment most kárba Aztán ismét játék! Egészen 10ig, mert akkor kezdtem nyűgöske lenni, és szopizni akartam pólón keresztül! így anya adott ismét enni, és kész! Kidőltem mint egy darab fa Ismét!!!! Egészen 1, 5 órán keresztül aludtam Olyan mosollyal az arcomon ébredtem, hogy azt anya soha de soha nem fogja elfelejteni
Körbejártuk a lakást, szétnéztünk minden zugban, kilestük ahogy apa nagyban fugázik, majd kimentünk egy kicsit! Sajna a napocska nem sütött, meg egy picit fújdogált a szél is, de jó idő van, főleg nekem, aki ugye nem szereti a meleget Megnézegettük az állatkákat, a papi hogy tisztogatja a régi csempéket amiket majd a spajzba rakunk, majd bementünk enni, mert egy kicsit éhes is lettem, meg aztán dél volt Ma őszibarackos almát ettem teljes kiőrlésű rizzsel Volt maszatolás rendesen .p annak ellenére, hogy nagyon ízlett, és akkorákra tátottam a számat, hogy csak na! Kajcsi után kivonultunk, a jó levegőre! Felvettem az új kalpagomat, amit papitól kaptam, és élveztem a kinti életet! Egy idő után dédi karjai közt kötöttem ki, és anya eltűnt (enni)
Mire anya kijött, papi szólt neki, hogy készüljünk, irány Szécsény! Hát dédi vigyázott rám, anya sec perc összekapta magát, majd felvitt engem, hogy átcsomagol, mert azért tiszta pelusban útra kelni biztonságosabb! És lám szeretetcsomaggal leptem meg őt! És milyen csendben és jól elvoltam benne Már megint! Dédi azt mondta igazán embered bukéja van Átcsomagolás után, anya felhúzta az új pipőmet, meg a kalpagot a fejecskémre, és irány! Anya fél úton vette észre, a legfontosabbat otthon hagyta! Nekem fel sem tűnt, hogy nincs a számban a mumóm Jó volt a cipőm fűzőjével elbabrálni, mindig kibogoztam, és megcsócsáltam
Gyorsan beszáguldottunk a rossmanba, vettünk egy csomó kajcsit nekem! Persze gyümölcsöt gyümivel, mert hát mást nem eszek, na de lehet hogy holnap a spenóttal kell majd barátkoznom! hátha végre ez megízlik annak ellenére hogy nem édes Itt taliztunk anya barátnőjével, ő is Csilla, megcsodált mekkorát nőttem, és mennyi fogam van már, na meg nagyon tetszettek neki a szép barna szemeim Én meg csak tátott szájjal csodáltam őt
Aztán átszaladtunk a plussba vízért, ott meg Tündivel (anya bérma kereszt anyuja) futottunk össze, és anya oda akart adni papinak, de inkább Tündihez kéreckedtem, így ő tartott egy kicsit, míg anya elszaladt megnézni valamit Ő megdícsérte a cipőcskémet
Hazafelé kezdtem nyűgi lenni! Kezdett hiányozni a mumó, és hát kezdtem éhes is lenni Otthon egyből rácuppantam anyára, és kéjesen nyögdécselve hamikáztam, amiért dédi jó ki is nevetett Eléggé fáradt fejet vágtam, ezért kikerültem a kocsimba, és elaludtam egy kis tolizás után! Kb egy fél órát sikerült hunynom, és vigyorogtam anyára, amikor felébredtem Aztán még kicsit elnézelődtem a kocsimból, majd kikéreckedtem, sé a hintán kapaszkodtam fel, és rogyasztottam a térdeimet! Megtettem életem 3 lépését anya felé! Persze fogta a hónom alatt, de én önszántamból rakosgattam a lábacskáimat Egyre többet csinálom azt a veszélyes mutatványt, hogy már csak 1 kézzel kapaszkodok amikor felhúzom magam valamiben
Elérkezett az uzsi ideje, őszibarackos almás kumplért ettem, és aztán dédivel hancúroztam Ismét sikeresen lestrapáltam őt! Megint huncutkodtam rajta Az ágy egyik végéből a másikba másztam, de mint a villám, és jól kinevettem őt ahogy futkosott utánam Szerencséjére jött anya és kimentette
Jött a pacsa, és az a csúnya anya, galád módon megfosztott koronámtól hát nem levágta a sérómat, de még hogy ennyire rövid még soha sem volt De jön a meleg, ne melegítsen még ez is Na meg őszintén szólva hosszú is volt A nagyi szerint meg nem baj, hagy erősödjön A múltkor is pár nap és visszanőtt! Na apa majd szívrohamot kap, ha holnap meglát, nem is sejti anya mit műt művelt velem
Gyors pancsi, evészet, majd icipici hancúr, és kidőltem Anya várja a zűrös éjszakát ismét! de azt mondta ennyi alvás után jöhet ismét 3 hónap virrasztás
Jó éjt mindenkinek

Nincsenek megjegyzések: