2009. január 12., hétfő

kerekecske dombocska (08.05.05.)



Na az éjszaka megint nem ment simán, pedig anya már azt hitte vége a fogzásnak, lesz egy kis pihi Na de nem így van ám, megint fent voltam egy csomószor Fél 4kor ettem, visszaájultam, majd 6kor ébresztő, anya hátsimivel elcsábított még egy fél órára, így fél 7kor keltem végül Ettem, és kezdődhetett a nap Egy jó adag szeretetcsomaggal! Olyan full telítős, nyakig kakás igazi csomag
A délelőtt elég jól telt, játszottam nagypapival, míg anya sprintben összerakta a szobát, fertőtlenített, teát csinált, és még sorolhatnám! végül jött játszottunk, elfáradtam, és elaludtam! De még hogy Egy picivel több mint 1 órát szundiztam Vidáman kipihenten ébredtem Majd jöhetett ismét a rumli! Mivel dédim jobban van már átvett egy kicsit, megszerizni, mert eddig nem jött a közelembe nehogy elkapjam a bacijait! Először nagyon nagyon megnéztem őt Ezen elkezdett kacagni, de nagyon, nekem meg legörbült a szám, anya jött vígasztalni, vagyis inkább figyelem elterelni De ő is csak nevetett rajtam
Ma megint kotorászok a számban, méghozzá megint bal oldalt, de anya hiába kukkolt bele a számba, nem lát még semmit az ég egy adta világon
Ebédre megeszem a tegnapi sárgarépás almás krumplicskámat! Úgy bevágtam mint a huzat És ma csőrivel ittam! Jól megleptem anyát, mert olyan szépen ittam belőle, hogy egy csepp se ment kárba Aztán anyán lógtam kicsit, játszottunk,d elég maradatlanka voltam! Úgy néztem ki mint aki álmos, de aludni a világ összes kincseért sem akartam, pedig anya 1 órán keresztül próbált altatni! Még dédi is azt mondta, hogy márpedig álmos vagyok, és mégsem Jól becsaptam őket Végül dédinél kötöttem ki, és sikongtam neki ezerrel Hát igen, hisz régen láttam, be kell ám pótolni a lemaradást Végül dédinek még is csak sikerült elaltatnia, és fél órácskát szundiztam Boldogan ébredtem, mert anya is ott volt nem messze A délután többi része viszont kicsit nyűgire sikeredett Biztos ez a csúnya esős idő rontotta el a kedvemet Pedig délután miután apa hazajött a vásárlásból, mert igen, elszöktek papival vásárolni! Megvették a csemperagasztót, és a fugákat, na és most apa vásárolt nekem Vett pelust, bébivizet, és kajcsit is Nagyon nagyon ügyes volt, mindent olyat vett nekem, amit kellett Na jó a fuga vásárlás nem ment zökkenőmentesen Sajna nem olyat hozott amilyet megbeszélt a család, és kicsit nem megy a padlóburkolókhoz De majd lesz valami Viszont miután apa hazajött, játszhattam vele, és mivel 3 órától nem aludtam egy hunyást sem, és az egész napi 1,5 óra kevésnek bizonyult, nagyon fáradt fejem volt, és csak csetlettem botlottam Anya ugyan megpróbált elaltatni, de nem hagytam magam az égnek sem! így letett, én meg odahúzódtam apához, rádőltem a pocakjára, és ott szöszmötöltem, és bújtam hozzá Apa teljesen el volt ájulva ettől Közeledett a pancsi idő, és jajj de nyűgös voltam már! Csak dörzsölgettem a szememet, és sírtam mindenen! De nagy küzdelmek árán anya kihúzta az időt, és 3/4 7kor kerültem a fürdőszobába! Na ott meg aztán mint akit elvágtak Olyan jó kedvem volt, hogy húzták halasztották anyáék az időt! A vége azért az lett, hogy mehettem a vízbe! Ma ülve pacsáltam, persze anya azért fogott egy kézzel nehogy megcsússzak, és megijedjek Alig akartam kiszállni a vízből Pancsi után ettem, hát ez kicsit necces volt, mert sírtam a cicin, és a tápin is Anya kicsit aggódott is miatta mi lehet velem Végül játszottam egy jót, de mindig csak le akartam mászkálni az ágyról, anya ott birkózott velem! Aztán nagy csiki partit nyomtunk! akkorákat kacarásztam, hogy öröm volt hallgatni Anya a tenyerembe köröcskéket rajzolt az ujjával, és mondta hogy kerekecske dombocska, erre szalad a nyulacska, és ekkor végigfutott az oldalamon, pocakomon, és a nyakacskámon a kezével! amikor párszor megismételte, már tudtam mi következik, és kacagtam előre
Végül bújtam megint anyához! Fel is vett, mászkált is velem, de csak nem akartam elaludni, csak tekeregtem nála Így letett az ágyra! Megcsipkodtam a nagyi orrát, arcát, majd a gombjával szöszmötöltem, és amikor anya látta már hogy nagyon végem van felvett, és pillanatok alatt beájultam nála
Jó éjt mindenkinek

ui.: Ma anya pár percre berakott az ágyamba nappal! Felültem ,majd felkapaszkodtam térdre! Így pont száj magasságba került az ágyam rácsának teteje, és megrágcsiztam

Nincsenek megjegyzések: