Hát éjszaka! Vagyis volt éjszaka!? Ismét óránként ébredtem, majd 1től 3ig ordítás! apa és anya felváltva jöttek vissza altatni! De nagyon rafkós voltam, mert megvártam míg leér a fejük a párnájukra, na és aztán kezdtem csak hozzá a szöszöléshez majd az állva ordításhoz Aztán anya gondolt egyet, és kinyitotta bukóra az erkély ajtónkat! Meglepő, mert most azért nem volt olyan fülled meleg nálunk, mégis csak ekkor tudtam elszunyózni, betakaratlanul ráadásul Egészen fél 6ig! Akkor ettem, majd be is ájultam a cicin! De meddig, mert bizony ahogy anya óvatosan becsempészett az ágyamba, egyből kipattant a szeme, és nuku alvás! Szóval így történt, hogy aludtam egész komoly 2,5 órát! Délelőtt micel anya egyszerűen és nagyszerűen kimerült, fel sem bírt tápászkodni, így nagyi karmai közé kerültem! Ő hurcolgatta a popimat! Volt ám pelus csere is, amit a nagypapi segítségével bonyolított! hát volt nem kis szeretetcsomag a számukra Úgy tele raktam a motyóm, hogy csak na  A délelőtt nagyon nyűgösen telt! Végül anya csak rávett, hogy aludjak kemény fél órát! Aztán nyűglődtem tovább! Anya meg haldoklott a fáradságtól Így nem bírtunk egymással! Délben őszibarackos almás krumplis pipihusit ettem! Vagyis inkább kibrümmögtem! Ugyanis ezzel szórakoztam ma! Ahogy anya a számba tette a kaját, brümmögtem vissza Azért valamennyi jutott a pocakba is! Ebéd után kikerültem a kocsimba, hogy na majd alszok egy jót, hisz se éjszaka se nappal eddig nem vittem túlzásba a dolgot, ráadásul tele volt a pocakom is! Hát mindent csináltam, csak aludni nem aludtam! 1:15kor vitt már be anya a hűvös szobába, hogy hátha majd ott! Persze először átöltözés mert bizony beleizzadtam a kocsimba rendesen! És sikerült elszuszóztam anyán! Kemény 10 percre, ugyanis a meleg miatta nyitva volt az ajtónk, és pont akkor tudott jönni a "szólj anyádnak hozzon pénzt"-es kocsi (family frost) és miért pont ne a mi ajtónk előtt tudott megállni, és hangosan csörömpölni! Úgy megilyeszett, hogy ordítva ébredtem, és utána az ég nem tudott vissza altatni! Anya kibukott, így jött apa, és átvett! Kitett a kocsimba, és hosszas tologatás és könyörgés hatására elaludtam ismét fél órára! Ébredésem után bejöttem megint, mert hát folyt a víz a hátamon! Ismét öltözködés Tegyük hozzá egy szál pólóba, és pelsuba flangáltam egész álló nap Rettenetesen nyűgös voltam, nem lehetett bírni velem! Anya bele nézett már a számba, hogy hátha mégis csak a fogam! De az ég egy adta világon semmit de semmit nem lehet látni! Pedig most minden tiltakozásom ellenére alapos vizitet tett! Délután ettem őszibarackos almás banános krumplit! Ismét brümmögtem! És anya annyira nem volt megelégedve velem megint! Kezd elfogyni a combikám Így ma este nem úszom meg a mérlegelést  Evészet után dédi egy kicsit átvett, de iszonyat nyűgös voltam, és nem bírt velem, így anya felvitt, hogy majd elaltat! De ki akar aludni, amikor meg letett hogy játszak, csak csetlettem, botlottam, és kapaszkodtam vissza, na meg persze sírogattam! Anya megunta, és huppsz kikerültem a kocsimba ismét! dédi elaltatott végre! Most legalább kicsit jobb a levegő már kint! Hát aludtam kemény fél órát, mert azok a csúnya vauk felugattak De nemsokára rá mehettem pacsálni! Hát nem volt valami jó kedvem, de a pancsika mindent megoldott  Anyának a nyakába akkora árvizet öntöttem, hogy csak na De a végére ismét nyűgi lettem, és türelmetlen! Az evészet után most benyomattam 100 ml tápit! Úgy látszik végre vége a tápi sztrájkomnak  Nagyi az ölébe vett, és olvastunk, majd kipukkogtam magam, és elintéztem nagydolgomat! Ma már másodszorra  Az elalvás nem ment egyszerűen A meleg, aztán ugye anya nyitva hagyta bukóra az ajtót, és a vauk hangja nagyon behallatszott, és amikor meghallottam sírva ébredtem Mostanában minden hangra felriadok valamiért! Főleg a fagyis autók hangos zenéje, és a kutyusok ugatása riogat! anya pedig nem érti, mert eddig még ágyút is sütögethettek mellettem, úgy aludtam, ha aludtam persze  De végül is ajtó bezár, majd később anya kinyitja, hogy cserélődjön a levegő, ha már kicsit elnyugodott a falu! Jó éjt mindenkinek! ui: Beni anyunak! Sajnos a kocsi nem segít! Egyrészt, mert melege van benne, másrészt ha volt már hogy 2,5 - 3 órás utat éberen töltötte Pedig akkor is ennyire hisztis volt mint most, és mi is ezt számtuk végszükségnek Bárcsak használna néha!!! Anya még kér legalább 1 nap haladékot! Ha a mai éjszakát átalszom (már amennyire szoktam néha) kicsit jobb lesz  |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése