Az éjszaka nem volt vészes Felébredtem 11kor, 1kor, és 4kor! !kor evészet után beájultam vissza, és 6ig csucsuztam! most kivételesen nem sírva ébredtem, hanem jókedvűen! Na igen tele volt a pelus De nagyon jól éreztem magam benne, egy 40 percet olyan jól elszórakoztam magamnak, hogy csak na Megnéztem anyaék hogy alszanak, lehúzgáltam a pelenka alátétemet, majd a pelenkázómat jól meg is rágcsiztam és kapargattam De végül csak éhes lettem! Papi is bejött hozzám, és egyből kunyiztam őt, hogy vegyen ki! Elég meggyőző lehettem, mert már kapott is fel Ezután ettem, majd anya még félájult állapotban megkérte mamit, és apát, hogy pelusozzanak át És akkor derült ki a turpisságom, hogy bizony szeretetcsomaggal vártam! De most apa bátor volt, és ő szedett ki az anyagból! Na jó nem volt vészes, elég normál állagú, se kemény, se folyós nem volt, és nem is volt full adag, mint múltkor Ezután kis hancúr, ismét nagyin lógtam persze Majd útra keltünk ismét! Mentünk a bútorgyárba, elvittük a mosogatót, meg vettünk még pár apróságot! most nagyi is velünk volt, és megcsodálhatta mennyire szuperül éreztem magam az új ülésemben, egészen addig, míg kezdett nagyon hosszúra nyúlni a benne ülés, na meg kezdett naagyon melegem lenni! Ettől aztán bepöccentem, mert így aludni sem tudtam Délelőtt ismét kaptam őszibarackos banánt, és most nagyobb adagot ám mint tegnap! Még mindig nincs tőle semmi bajom, hála az égnek A bútorgyárnál a titkárnő néni nagyon kedves volt, és csinált nekem egy kis forró fizet bögrébe, hogy ne hidegen kelljen megennem a kajcsimat! Ebbe belerakva egy icipicit meglangyítva jöhetett a hamika (mert anya galád mód bedobta a tatyóba a hűtőből kikapva, és eléggé hideg volt ám) Persze az odafelé út nagyon jól sikerült, sikongva nagyokat a kilátásnak, meg minden, de ugye hazafelé már mint leírtuk a meleg megtette hatását Így sietősre vettük a dolgot, közben anya megszabadított a ruhámtól, és egy rövidujjú bodyban virítottam! Így már kicsit kellemesebb volt az élet, és el is szundítottam! Ha anyaék nem szaladnak be nekem kajcsiért, akkor talán 10 percnél kicsit többet sikerült volna alcsiznom Így apát boldogítottam míg ki nem végeztek, mert ugye ő maradt kint velem Végül gyorsan hazaértünk! Itt anya úgy sietett kivenni, hogy a gyerekzáras biztonsági övet alig bírta kicsatolni megint  Itthon most szopiztam, mert bizony a kajcsim még nem volt kész! Ezután dédi ügyelt rám, míg anya megcsinálta a sóskát nekem! Amiből persze óriási hiszti árán, 60 grammot sikerült ennem! Ebből is kb 10-20 a hajamban, az arcomon, a ruhámon, és az etetőszéken landolt Erre nagyon bepöccent rám anya, mert soha nem vagyok hajlandó többet enni a sós, savanyú, vagy bármi más kajákból! nálam az egyedüli nyerők a gyümik Így kikerültem a babakocsiba altatási szándékkal! Na jó elég fáradt voltam, így gyrsan ment a dolog! Csak hát sajna hol dédi csapkodta a szúnyoghálót, vagy apaék csörögtek zörögtek, és fél órát sikeredett aludnom Anya nagyon megharagudott rájuk, hogy hát most az egyszer kibírhatnák, hisz már hetek óta nem aludtam egy jót a sok fúrás faragás és egyebek miatt És most ugye mesterember sem volt nálunk Így bekerültem a szobánkba, és gyorsan vissza is ájultam anyán! Egy jó órát szunyáltam, és kipihenten, boldogan ébredtem! anyát azzal ébresztettem, hogy felálltam a kiságyamban, és nyöszörögtem neki, hogy most már nagyon éhes vagyok ám  Adott is enni, egy kis tápit is plusznak, majd dédivel jót játszottam míg ő is evett ! A délután hamar elszaladt, megjött nagyi, végre cipergáltak megint Jöhetett a pacsi, ami majdnem elmaradt, mert apa leszerválta a radiátort, és lemeszelt mögötte, de még szerencsére időben vissza került a helyére és meleg lett, és pacsálhattam! Egy pillanatra sem akartam belefeküdni már a vízbe! Helyette ültem, négykézlábaztam, feltérdeltem, és fel is akartam állni, de ezt már anya nem hagyta Ezután jöhetett a kajcsi! Hát a tápit ma sem vittem túlzásba Este ismét nem akartam enni belőle még egy cseppet sem, pedig ez még mindig a régi tápim, anya az újat még ki sem próbálta Amúgy egész nap összesen 60 milit sikerült ennem belőle  Ezután persze hancúroztam egy nagyot! Ismét megfuttattam nagyit, egy pillanatra sem hagytam uncsizni Aztán végre előkerült apa is, hát jó alaposan megdögönyöztem őt Na és belecsimpaszkodtam a jó rövid hajába is Hatalmasakat kacarásztam De a végére jó alaposan kifáradtam, és anya elaltatott! Jó éjt mindenkinek  |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése