2009. január 11., vasárnap

fogzás ezerrel! (08.03.31.)



Hát az éjszakánk siralmas volt! Igaz 9kor kidőltem, de onnantól óránként ébredtem, és anyának vissza kellett altatni engem mindig! végül 1kor mint aki jól végezte dolgát, és kipihente magát, felébredtem, és nyöszörögtem egy kicsit, majd szöszmötöltem az ágyamban! Anya meglesett, cumit adott, betakargatott, és ott hagyott a sötétben! A szöszmötölésben kifáradva elaludtam egy fél órára, de utána kezdődött minden elölről 3-4 ig az ágyban maceráltam, kidobtam a cumimat is belőle, majd anya 4kor jött megetetett, és 1/2 5kor úgy beájultam, hogy csak na! Nem hiába hisz anya addig könyörgött, hogy aludjak már egy kicsit, mert nagyon fáj a feje, és fáradt, hogy megszántam őt, és a szépszónak engedve aludtam 7ig!
7kor keltem mint aki egész éjszaka nem csinált mást csak aludt! Anya jött, tisztába tenni, de úgy beleütött a fájás a fejébe, és úgy megszédült, hogy beszédült az ágyba, így nagyi vette át a kezelésemet! még jó hogy későbbre ment dolgozni! Aztán anya fekve megetetett, majd nagyi elvett, és játszott velem! Sajna anya beájult, és nagyinak meg mennie kellett dolgozni! így most nagypapihoz kerültem, aki jól megdögönyözött, és nagyon élveztem! Anya a hancira ébredt 9kor! El sem hitte hogy elaludt
Miután felkelt már éppen eléggé fáradt voltam a jól megérdemelt szunyára, de csak nem sikerült! elaludtam, még a cumi is kiesett a számból, de amikor anya becsempészett az ágyamba, hogy majd ő is pihen mert a feje még mindig nagyon fáj, hát én ébredtem! Ezt párszor elismételtük, végül is dédinek adott át, mert jöttek a szokásos rutin napi dolgok! Megcsinálni a helyemet ahol játszhatok, teát csinálni nekem, meg kicsit összepakolni a szobában! De dédi sem boldogult velem! Aztán anya megpróbált átvenni, de már nála sem voltam hajlandó aludni! Így a nagyágyban játszottam egy csendeset, majd kezdtem nagyon fáradt lenni, és bizony anya már nem tudta megvárni a delet, így egy fél órával előbb ettem! Most sütőtök-almát ettem, mert nagyon jön a fogam, és harapdoskodok is rendesen ismét, így anya úgy gondolta ez jobban fog csúszni, és nem viseli majd meg annyira a hasikámat! Hát valamivel több mint a fele bement, de köszöntem szépen nem kértem többet
Végül már hisztiztem annyira fáradt voltam, így anya becsomagolt, és kimentünk az udvarra! eltologatott, egy fél órát kint volt velem, majd jött dédi átvette a felügyeletet, és anya is elment pihenni! Vagyis csak tette volna, mert folyamatosan csörgött a telefon, és így szinte semmit nem tudott pihenni! Az álom is rendesen elszállt a szeméből! Megebédelt sutyiba, majd mivel már lassan 2 órája kint vagyok, kijött hozzám újból
Anya jól számított, 2 ig aludtam odakint, aztán kinyitottam pilláimat, mert a kakaska akkora ricsajt lenyomott, hogy hirtelen nem tudtam mi van! De nem ijedtem meg, mert ott volt anya!
Odabent, megkaptam a kincsi kajámat, majd apával játszottam egy óriásit! anya adott egy pusszancsot, majd azt mondta siet haza! Nem nagyon értettem mi van, de nagyon jól éreztem magam apával, észre sem vettem anya távollétét
Amikor anya hazajött, éppen sikonga partit csaptam apának! Anya elmesélte apának hol volt, és mi történt, én meg jól kihallgattam őket Azt mondta fogdokinál volt, mert pár napja már fájogatott a foga! A fogdoki meg azt mondta neki, hogy nincs semmi baja ránézésre a fogának, így elküldte valami speckós röntgenre! anya parázott egy kicsit, hogy hát ő szoptat meg minden, de a doki megnyugtatta, hogy ez ártalmatlan dolog! De így előre semmi jóval nem kecsegtette anyát! azt mondta 3 lehetőség van! 1. a gyökérnél van szuvasodás, 2. a gyökér nagyon magasan van, és irritálja az arcüreg nyálkahártyáját, és a 3. ami szerinte a legvalószínűbb kezdődő arcüreggyulladás! Hát lehet hogy ez a múltkori takonykór nem múlt el nyomtalanul
A délutánom amúgy változatosan sikeredett! amikor anya hazaért, éppen kaja idő volt, hát kaptam hamikát, majd már nagyon álmos voltam, így alukáztam egy fél órát! anya most kivételesen be tudott csempészni az ágyamba! Sajna sírva ébredtem! És utána nagyon sokáig nyűgös is voltam! Nem volt jó semmi
Viszont késő délután valami történt! akkorákat sikkantottam, és rötyögtem, hogy az csuda! Anya úgy megnyaggatott, mint annak a rendje! Kiélvezte a jókedvem minden egyes másodpercét
A pancsi is jól telt ám Anya egyre több vízben fürdet, nekem meg fel sem tűnik, mert azzal vagyok elfoglalva, hogy felüljek, és játsszak a delfinkémmel! viszont most volt hajmosás, amit egyáltalán nem viseltem jól!
Végre jött a vacsikám! benyammogtam mindent amit felkínáltak (cicike, tápi)Aztán egy kicsit kúszmáltam, és hát mit csináltam, néztem nagyit, éppen elindultam a fülütől búcsút venni, amikor is négykézlábra tornáztam magam, és elkezdtem előre hátra hintázni! Végül úgy bepöccentem, hogy nem tudtam így haladni előre, hogy anyának kellett egy kicsit segíteni Ma nem csináltam randalírozást ám Eljött a 3/4 9, anya kézbe vett, én meg mint a kisangyal 9kor húztam a lóbőrt! Majd kiderül mennyire fáradtam ki
Jó éjszakát mindenkinek

ui: Ma felfújtam az arcomat, és ezzel szórakoztam, na meg az alsó ajkamat harapdostam! A harapdosásra kitérve, megsínylette a dolgot anya cicije és a válla is
Sajna még nem tört át a fogacskám, még mindig csak egy csíkocska látszik, hogy ott valamikor fogacska lesz

Nincsenek megjegyzések: