Az éjszaka 2 alkalommal ébredtem! 2kor, de anya nem akart kivenni, így hisztiztem érte! Megkönyörült, és mint a sicc úgy ájultam vissza! Egészen fél 5 ig! Akkor ismét eszisztem, majd nagy nehezen vissza altatott anya! Kemény fél óra alvás után ébredtem fél 6kor,de nem volt rossz kedvem Nagyi pesztronkált, hogy anya még pihizhessen egy kicsit  A délelőtt kicsit nyűgin telt! anya belekukkantott a számba, és mit lát, hát megvan a bűnös! A bal alsó 7. fogacskám Sajna még egy ideig megszenvedhetek vele, mert bizony csak meg van duzzadva az ínyem, de már legalább látható mire fel ez a nyáladzás És a reggeli icipicit lazább eredetű kakikám  Tízóraira őszibarackos banánt kaptam, és miután megettem a szokásos adagomat, láss csodát, még tátottam a számat Anya nem tudott mit csinálni, reszelt nekem jó érett igazi almát! hát Kicsit érdekes volt! Na nem az íze, mert az jöhetett, inkább az, hogy nem volt annyira pépes, mint ahogy hozzászoktam Pampogtam is rajta rendesen, de pár kiskanállal lement belőle  A délelőtt azért elég gyorsan elment! Ma 8-9ig aludtam! anya már nem bírta tovább húzni az időt, totál ki voltam bukva, ezért megkegyelmezett, és elaltatott! Ebédre kaptam őszibarackos almás krumplis pipihusit! Aztán játék! Semmi extra nem történt most velem! 1kor viszont kidőltem, anya már nem tudta tovább húzni az időt! aludtam is 1 órát! Aztán 2kor ébredtem, mert jelzett a belső órám! anya azt mondta iszonyat félelmetes az időérzékem ha kajáról van szó! Mert bizony csak a szopi miatt keltem! Evészet után vissza is ájultam de fél órára rá ébredtem sírva Anya jött, és 2 másodperc alatt vissza aludtam a kezei között! A fotelunkba kötöttünk ismét ki! Hja csak anya kis kidőlt, pedig le akart tenni, mert fájt a hasa, ehelyett beájult alattam Így aluzkáltunk békésen csendben 1 óra hosszát Én frissen, kipihenten, nagy széles mosollyal az arcomon keltem, anya kevésbé! Fájt mindene  A délután nyűgösen telt! Semmi sem volt jó! Sokat cipeltettem magam ismét! Most még a földön sem volt jó! Kapaszkodtam vissza mindig! Délután kaptam ismét őszibarackos almás krumplit, akkora ordítozás közben ettem meg, hogy csak na És még hagytam is belőle egy csomót Kiderült az is mi volt az oka, akkorákat pukkogtam, hogy csak na  A délután nagy részét a földön töltöttem! Rendezkedtem elég szépen  Aztán ahogy közeledett az este, úgy lettem egyre fáradtabb, és egyre nyűgösebb! Állandóan anyán lógtam! De megunta, és hogy lefoglaljam magam, kaptam a kezembe egy fél banán! Hja kérem, az jöhetett Ha nagyobb darabot haraptam, kiköptem anya ágyára Anya és dédi meg egyre mutatták hogy kell cuppogni rajta, és rágni, én meg utánoztam őket apa is jött egy kicsit megszerizni, mert ma is eléggé elfoglalt volt! Csinálta papival nekem a hintámat! De most nála sem maradtam meg, másztam anyára! A pancsiig alig bírtuk kihúzni, egyre türelmetlenebb, és fáradtabb voltam  De valahogy csak túléltem! Azért persze a vízben megjött a kedvem, és ismét felálltam, és csak a csapot maceráltam Pacsa után kajcsi!Jól megharapdostam anyát Majd játék! Hm de nem túl nagy, mer iszonyat fáradt voltma, és csetlettem botlottam  Aztán odasomfordáltam anyához, és helyezkedtem! először nem tudta mire vélni, aztán fogtam magam, és a hasára hatottam a fejecskémet, és ott fekdécseltem! Így anya a karjaiba vett, és szépen elaludtam  Jó éjt nektek  ui: anya várja az eredményt éjszakára, mert most ki tudtuk várni az 5 órát a lefekvés előtti nem alváshoz, ahogy Fannikaék tanácsolták Hátha tényleg sikerült már úgy elfáradnom ma, hogy alszok végre éjszaka, bár anya nem reménykedik aki ennyire bírja a nem alvást kérem szépen, annak ez meg sem kottyan  |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése