Hajnalban 1/2 4kor felkeltem, majd ettem, és vissza ájultam! Végül rendesen 7kor riadóztattam az őröket! ettem, aztán jöhetett a nyűglődés! semmi jókedvem nem volt! Egész délelőtt nyüszögtem! Apa vigyázott rám, hogy majd anya alszik! Na persze, pedig még a szopi párnát is a háta mögé tette, hogy ne vegyem észre hogy ott van Én viszont tudtam, mert elrángattam onnan a párnát, és addig maceráltam, míg lehetetlenné tettem ismét a pihenést neki Azért aludtam ám fél órát, de amikor felkeltem anya nem vett ki az ágyamból mivel ő sem volt a topon, nagyon jól elszórakoztam (persze nyüszögés és fogcsikorgatás közepette),leszedtem mind a 2 zoknimat a lábamról és közben alaposan berottyantottam! anya alig bírt kiszedni belőle, akkora csomagot raktam  Délben jöhetett a kaja, ami nem sikerült valami fényesre, pedig nagyon türelmetlen voltam érte! Sütőtök krumplit kaptam! Kb 130 at ehettem meg belőle, aztán már hisztiztem, a tea se nagyon kellett, és a cicit is csak kikunyiztam, de csak ordítottam rajta! A hisztéria tovább fokozódott, a fáradtságom is kezdett kijönni rajtam Így anya fogta a dentinoxot, és jó alaposan bedörzsizte egy parányi adaggal az ínyemet! először nagyon tiltakoztam az ellen is, hogy belenyúljon a számba, de aztán már tátottam neki Na így sikerült bealudnom, és egy egész órát szunyálnom! Anya is pihizhetett egy kicsit legalább  Ébredésem után jöhetett a játék, majd anya megetetett, és apára bízott! ellógott megint a fogorvoshoz! Szegény nem úszta meg, szájsebészetre kell mennie, mert a dokinéni valami fogcsírát emlegetett a kihúzott foga helyén Amikor visszaért, nagyon örültem neki! Délután sikerült anyán aludnom 1,5 órát! Megpróbált letenni, de egyből felemeltem a fejecskémet, de még sikerült neki visszaaltatnia, és ráhúztam rendesen  Amikor felkeltem, éppen kaja idő volt, hát sikkantgattam amikor megláttam a cicijét :P Kaja után édes a játék! A nagyágyon próbálgattam tudományomat! Egyre többet tudok hintázni, anya szerint nagyon édes vagyok akkor! Aztán már emelgetem a kezemet, és a lábamat, csak az a baj, hogy mindig oldalra dőlök, vagy átgurulok, de ez az átfordulás nem olyan gyakori, mert inkább kitámasztom magam és oldalt fekszek Az a szörnyű fogacska is rendesen macerál! csikorgatom is miatta rendesen a fogaimat! De már csak 1-2 nap, mert rendesen látszik a fogacskámnak a széle, csak sajna még nem törte át az ínyemet  Az estém a szokott menetben telt! A pancsi, ami nagyon jó volt, aztán evészet, végül randalírozás a nagyágyban! Rengeteget hintáztam négykézláb, nagyon tetszik ez a dolog Most kivételesen apát túrtam le az ágyról, és nem anyát A nagy hancúrban kifáradtam, és elaludtam Jó éjt mindenkinek   A nagy kacaj |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése