2009. január 11., vasárnap

Esti dobhártya szaggató (08.01.18.)



Hát az esti elalvás kicsit nehezen ment, nagyinál az égnek nem akartam elmaradni, kiordítottam nála a tüdőmet És ekkor jött a felmentősereg,azaz anya végül is csak beadtam a derekam, és kidőltem! Hajnal 3kor már virítottam, de fél órát elvoltam magamban az ágyban, majd azért kiabáltam egy csöppet, hogy anya most már jöhetsz Meghamiztam, majd jött az altatási ceremónia! Anya és nagyi is ott sündüründüztek körülöttem, mindent megpróbiztak, de sehogy nem ment, csak nyüszköltem rendületlenül! Végül is anya most 2 ciciből etetett meg, és el ugyan nem alaudtam, de úgy ellazultam, hogy kijött az a fránya kakika, és megkönyebbülten álomba ájultam anya karjai között Utána viszont már csak '6" 9kor keltem fel, és 9 ig szépen eljátsziztam az ágyamban! Majd ismét felkeltem jókedvűen vidáman! Evés után dédike karjaiban találtam magam! Nagyon jól viselkedtem nála, játszottam egy óriásit, majd elaltatott, és mire anya haazért, szépen szunyáltam, és ezzel szépen meg is leptem őt, a tegnapi nem akarok alduni elmúlt úgy néz ki Anya elment a vizelet eredményemért papival! Hála az égnek negatív lett! Elvitte a dokinéninek, és megemlítette mi történt mostanában velem! A dokinéni anya lelkére kötötte, hogy semmit ne adjon be nekem, mivel a máj eredményeim nem voltak túl fényesek a múltkori vérvételen, így a lefekvés előtti panadolocskám is ugrott A hasmenésemre meg azt tanácsolta, hogy 1-2 kiskanál banán péppel kínáljon meg, mert az kicsit megfogja majd a pocómat, és jobb minden gyógyszernél Na meg ha belázasodnék, és nem csak hőemelkedésem lenne, akkor viszont mindenképpen megyünk a dokinénihez Mert akkor viszont bizti hogy nem a fogica miatt nyűgizek ennyire a hasam miatt Anya szerint a remény sosem hal meg, így talán csak azok a csúnya fogmanók kínoznak ki ennyire Ma kaptam csomagot is ám, Hajniéktól Maglódról kaptam egy csomó csudajó csudaszép kisruhácskát , amit a kis Vivike már kinőtt! Anya nagyon örült nekik, mert bizony a ruhácskából sosem elég ebben az időszakban, és leaglább nem kell naponta mosnia rám! Főleg úgy, hogy ma is sutyiban össze vissza pisiltem a ruhámat pelenkázás közben, és anya meg dédike észre sem vette, csak már amikor vissza akart öltöztetni, hogy valami nem stimmel, mert csupa víz (pisi) voltam! És miután levetkőztetett, és rámadta az szép tiszta bodykámat, fogtam magam, éj jól összeköptem :P (ami azt illeti anya nézett is mert ezer éve nem köpdöstem, és főleg nem ennyit) Így mivel a nyakam körül teljesen nedves volt megint, jöhetett a következő bodykám Ma elég nyugis napom volt! Ettem, fosiztam, játsziztam egy csöppet, majd aludtam! Ezt 1,5- 2 órás turnusokban Késő délután viszont elromlott minden. Kezdtem nyűgi lenni! anya levitt papihoz, és nagyihoz, és leültetett az ölébe! Persze még csak félig ülő helyzetben! Én meg csak úgy fogtam magam, és hogy elérjem anya lábát hogy megcsócsálhassam, amit persze felhüztott, belecsimpaszkodtam a nadrágjába, és odahúztam magam! anya nagyon meglepődött, és próbált visszatartani, mert szerinte ez azért még korai lenne! De én többször egymás után produkáltam magam és igen erőszakos voltam ám! Nagyi egyből mondta neki, hogy olyan akaratos vagyok már most mint anya! Hát istenem volt kire ütnöm Ezt este még egyszer eljátszottam! A pancsi jól telt, pedig nem kaptam előtte enni, és nem is aludtam! Majd jött a kajcsim! Ettem, majd anya felültetett, néztük a tvt, és rotyiztam( Nem volt sok,d enagyon zöld volt, és nyálkás is )! De utána bárhogy is próbált elaltatni, még mindig nyüszögtem, és ívben feszegettem magam hátra, alig bírt tartani! Ráadásul olyan hangosan sikítgattam, meg ordítottam, hogy dobhártyaszaggató volt Ráadásul még a vállát is szoptam ezerrel! most még az ölében sem maradtam meg! Emelgettem a seggemet! Így nem tudott mit tenni, cicire tett! Na 1 órás plusz cicikézés után végre beájultam! REmélhetőleg nem kelek fel éjszaka ordítozva a fájdalomtól! hogy mi lehet ez, az talány! Pedig szegény anya már nem mer semmit enni! Ma is húson és kenyéren volt egész nap, na meg szénsavmentes vízen! A fogicáim gonoszkodnának velem ennyire! És még panadolt sem vehetek be, mert a dokinéni eltiltott tőle, pedig abban van egy kis fájdalomcsillapító is! Na majd meglátjuk hogy telik nélküle az éjszakám, remélhetőleg nem fog fájni a hiánya Mindenkinek fogmanó mentes nyugodt éjszakát

Nincsenek megjegyzések: