2009. január 11., vasárnap

első napom itthon (08.03.01.)



Csak reggel 5kor ébredtem, kipihenten! Ettem egy jót, majd visszaaludtam 8ig!
A napom szuperül telt, bár a fogacskám kicsit kínzott ma, ugyanis beindult a következő felső fogacskám! Már megint szépen ki van fehéredve :! De attól függetlenül, hatalmasakat viháncoltam a nagyágyon! végre úgy hentereghettem, és hernyózhattam ahogy akartam, nem volt akadály előttem! Ennek igencsak hangot is adtam Na igen végre kikerült a számból a dugó! Érdekes módon nem is nagyon igényeltem már itthon Dédi és nagyi, na meg apa is egy tapodtat sem tágított mellőlem, így anya kicsit hanyagolhatott, de most kivételesen néha el is engedtem őt, mert a nagy hanciba teljesen belefeledkeztem! így anya végre pihenhetett, ehetett, és rendbe szedhette magát este aztán jött a pancsi! most kicsit zokon vettem, hisz pár napig hanyagoltuk a témát De azért jól esett már kicsit tisztának lenni! Aztán ettem, de aludni na azt nem akartam! Egy kicsikét bántottak a putyingók, de anya kipumpálta belőlem Nagyiék meg majd bepipiltek a nevetéstől! Aztán anya már nem bírt hurcingálni, így apa átvett! Repcsiztem vele, majd járkáltunk, és szétnéztünk itthon! Aztán anya egyszer csak elkezdett spontán énekelni, én meg ledermedtem, és tátott szájjal hallgattam Akkora tócsát gyűjtöttem be magam alá, hogy anya csak kacagott rajtam! Egyre feltűnőbben érdekel a zene és az ének! Hát igen végül is volt kitől örökölnöm, mert az apai nagyikám bizony kántor, és orgonál! Na meg anya is nagyon szereti a zenéket hallgatni! Énekelni annál kevésbé, mert nem igazán jó a hangja De nekem nagyon tetszik, még ha másnak annyira nem Aztán 9kor csak kidőltem anya kerjai között végre!

Még egy jó kis sztori így a végére
Mivel előző nap délutánjától egy deka kakim sem volt, így anya úgy gondolta nem ad ma nekem semmi plusz kajcsit! Viszont nagyi feljött almát enni előttem! Anya kipróbálta és odaadta nekem végre az almát, mert már annyira nyúlkáltam érte! Elkezdtem nyalogatni, és belemélyesztgetni a fogacskáimat! Rendes kis nyomokat hagytam ám benne! Ebben annyira belelendültem, hogy tisztára idegbe jöttem attól, hogy én bizony nem tudok belőle enni, mert ez nagyon fincsi dolog! hát anya rohant, üvegreszelő, hámozás, és reszelés bőszen, majd én nagyi ölébe kerültem, és így kaptam otthon az első új falatokat! Csak úgy tátottam a kis számat minden falatnál! Nagyon nagyon fincsi volt ám! A végére pedig mivel megettem egy negyed almát!kaptam hippes alma répa ivólevet! Ebből anya először csak 40et kínált meg, amit egy szuszra becsűrtem, majd ordítottam a következő adagért, így anya nem tudott mit csinálni, hozta a következőt! Benyakaltam ismét 50et! anya el sem tudta elképzelni hova fért ez mind belém És egy kicsit aggódott is nem e valamit rosszul csinált, hisz most kaptam először itthon kaját Amúgy ettől a szép teljesítménytől teljesen beájultam, és aludtam egy óriásit!

Nincsenek megjegyzések: