Hajnal 2 kor már kuvikkoltam! bár csak csendben, anya mégis felriadt hogy nem alszok, de nem jött hozzám, hagyott szórakozni! Fél óra múlva meguntam, és szóltam hogy most már jöhet! Egy kicsit beszélgettünk, de utána panaszkodtam neki! Persze nem értette! De az eredmény sem volt rossz! Kaptam cicikét! És anya csak akkor vette észre hogy hát miért is volt a panaszkodásom :P Nyakig pisi volt a rugi alatt a bodykám! Már megint cserben hagyott a pampers Azt ígérte anya, ha ez elfogy visszatérünk a liberómra, és mától egyik éjszaka sem kapok mást csak librit! Így féúton levett a ciciről, ennek különösebben nem örültem, mert nagyon belelovalltam már magam a dologba :P Teljesen át kellett öltöznöm, mert a rugim is kezdett átázni! anya csak ámult bámult, mert a pelusban nem sok pisike volt, mégis valahogy kicsurgott belőle! Az öltözködés után visszakerültem anya cicijére, hogy befejezzük amit elkezdtünk! Na erre már én nem voltam hajlandó, mert megfájdult a pocak És csak szaggattam ezerrel a cicit! Így anya levett, és a hasára fektetett, és simizte a pocikámat!! Ez hatásos szokott lenni, nemsokára rá jött is a kis bűnös, így ismét pelus cserére szorultam :P Majd azt gondolta ettem én már eleget, nincs több cicike! De én csak kikönyörögtem magamnak, így mégis a cicikémen aluztam el nagy nehezen! Hajnal 5kor anya azt remélte alszok majd 9ig! Hát jól megdöbbentettem, amikor 7kor már mocorogtam teljes erővel! A fejvédőmet motoztam, minden áron le akartam szedni róla a macikát, de ugye arra még nem jöttem rá, hogy az bizony nehezen fog menni, mivel az csak minta :P A délelőttöm sem volt sokkal jobb! Ébredés után ugyan játszottam egy jót, de nem voltam hajlandó elaludni, és nyűgi voltam emiatt! De a következő etetés után azért sikerült egy jót szunyálnom, anya közreműködésével A napom elég nyűgire sikerült, bár voltak szupi pillanataim! Délután például nagyival játsziztam! Na meg kajcsi után, anya a hasára fektetett mint szokott, és adtam a jónak! 3szor egymás után rövid időközönként! Aztán persze egy jót alcsiztam dédikén! Amikor felkeltem, nagyokat pislogtam, ugyanis anyát láttam a nagyágyban! De akkor kin fekszem én, és hol vagyok!? Mert sem anyán, sem az ágyimban! Hát ezért jól megnéztem az illetőt magamnak! hát nem a dédikém volt! Anyával együtt jól megnevettettem őt, mert nagyon érdekes pofikát vágtam! Este nagyon nyűgi voltam! anya megpróbált elaltatni a fürcsi előtti szokásos félórára, de csak nagyon nehezen ment! Sokszor felsírtam, és nyüszköltem, így újra és újra előlről kellett kezdenie az egészet! Végül is beadtam a derekam, és bealudtam, mint szoktam! Anya nem mert letenni, így a vállán szunyáltam, hogy majd úgy is felkelek a pancsira mint szoktam! Mivel szegény anya éjszaka alig aludt 4 órát, azt is 2 részletben miattam, és napközben sem volt ideje pihenni, hát nem elaludt velem! Békésen átaludtuk a pancsi idejét! Így amikor kinyitotta a szemét 8kor, csak pislogott, hogy mi történt! Én meg persze békésen szunyáltam tovább! Most a kiságyamban húzom a lóbőrt, oldalt fekve! Éjszaka anya szerint megint nem nagyon fogok aludni, mert kimaradt a rituálés fürcsi kaja! bizti jó éhes leszek! Na meg nyűgi amikor felkelek Azért szép jó éjszakát kívánok mindenkinek   |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése