Éjszaka többször is felsírtam és mosorogtam, de igazából nem ébredtem fel csak 3kor, és akkor is 4ig elmottyogtam az ágyamban! anya csak az ágyból hallgatózott, és nem rohant hozzám De 4kor már nem tudott mi tenni! Csak 6kor voltam hajlandó visszaaludni! De nem sokáig, csak 7ig :P Anya alig bírt kimászni az ágyból reggel! A napom jól telt! Éhezni biztos hogy nem éheztem, ugyanis egész álló nap anya cicijén dekkoltam! De ezt az egész napot ám szó szerint kell érteni  Na jó délben voltam kint levegőzni,de csak 1 órát aludtam! Az is valami azért  Aztán délután anya kibukott, odaadott egy kicsit apának! apa hurcolgatott, de úgy hogy közben anyát szemmel tartottam ahogy az ágyban feküdt! Meredten bámultam, és ha apa úgy fordított, hogy ne lássam, akkor hisztiztem nála! Aztán elfáradtam, apa betett az ágyamba, cumit adott, beszélgettem egy kicsit a fejvédőmön lévő macikákkal, majd bealudtam! anya csak ámult és bámult! Majd beájult ő is! De csak fél órácskát szunyáltam ám Aztán kezdődött minden előlről! Pedig délután anya belémtömött 100 mili tápit is, de fél óra múlva ugyanúgy a cicikéért áhítoztam! Anya megpróbált letenni a szőnyegemre is hogy majd eltereli a figyelmemet, de reménytelen voltam! állandóan hasra fordultam, hogy közelebb legyek hozzá, és ordítottam! Amikor meg felvett, hol az arcát szopiztam, hol pedig a nyakát! Amikor meg megláttam a cicikét, szinte remegtem, mint akit 1 hónapig éheztettek legalább  Anya most valahogy mégsem volt ideges! Tudja ám hogy csak a fogam macerálnak megint! Nagyon be van ám duzzadva az ínyecsém  A pöttyöcskéim elmúltak, és a gondos ápolásnak köszönhetően a popim is kezd alakulni! Úgyhogy most már bizti hogy a májacska okozta a gondokat, így anya most már azt sem ehet  A fürcsi nagyon jól telt! Előtte nagyon nyűgöske voltam, mert ugye lekerültem a cicikéről! De amint anya kitett levegőzni, na akkor aztán egyre jobban belelovalltam magam a dologba, és még papai és dédi is feljött hozzám, miért is sikítozok! Hát élezgettem ám bőszen a hangomat! Anya teljesen oda volt értem A vízben nagyon pacsáltam! A kezecskéimmel locsiztam a vizet, jó magasra fel, és kicsit megilletődtem, és majdnem pityeregtem, mert nem tudtam hirtelen mi volt az! De anya gyorsabb volt, és megfordított hasra! Ott aztán valahogy elkúszmáltam a pelenkát magam alól, és észrevettem, hogy a vízben ott vannak a kezecskéim! hogy az milyen muris volt! Mozgattam a víz alatt a mancsaimat, közben anya simizte a hátamat!! De anya elrontotta a jó játékomat Kivett a vízből! ezen kicsit besértődtem, de azért nem volt nehéz megvígasztalni ám  Aztán evészet, és alvászat! jó éjt mindenkinek  |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése