Hát az éjszaka sem sajnáltam anyát! hiába aludtam el korán, nagyon sokszor sírva ébredtem, és anya amikor felemelt, csak úgy jöttek a szelek, pedig nem ettünk semmi olyat  1kor is felkeltem, de anya biztatására sikerült visszaaludnom, igaz 1 órát kellett járkálni velem Utána 3kor sírtam fel, anya odajött betakargatott, majd elszöszmötöltem 1 órácskát, de 4 kor már nem bírtam magammal, így hívtam anyát! Kaptam enni, majd nehezen tudtam csak visszaaludni, emrt közben megjött apa is, és nagy lett a nyüzsi a házban! Végül hihetetlen, de 8kor ébredtem És a fejvédőt lehuzigálva kukkoltam anyát, hogy felvan e már! Persze ő ott mosolygott már rám, és integetett nekem! a peluscserémbeől, öltözködés lett, ugyanis éjszaka úgy megraktam a pelusomat pisivel, hogy csak úgy folyt ki mindenfelé Papi jött a segítségünkre gyorsvágtában, mivel akkor ért haza hozta a kőművesünket, hogy anya tudjon ruhát keresni nekem! Öltözködés után anya azt hitte, hogy majd csak úgy falom a tejcsit, hisz ilyenkor már rég tele szokott lenni a pocak! hát nagyot tévedett Csak éppen hogy csak nyammogtam rajta, és úgy kellett noszogatni Így megreggelizve, játszottam egy kicsit, majd anyával lementünk emgnézni mit ügyködnek a fiúk, mert a hangok nagyon érdekeltek, és kézzel lábbal hadonásztam anyának, hogy menjünk már oda! Most apával is korán taliztam, mert felébredt, hogy tudjon segíteni a konyhában! Hát a konyhát látva, csak néztem órásikat hova lett az én kedvenc piros bútorom, meg amúgy minden, mert bizony a konyha egyenlő volt a 4 csupasz fallal, és még ablakunk sem volt semmi de semmi nem maradt a régi konyhából! Aztán megszomjaztam, elálmosodtam, anya elaltatott gyorsan  Fél óra múlva keltem! Ébredéskor éppen ebédidő volt, anya ment kotorászni a bébiételek között, hát mit lát, csak husis van, én pedig ugye tegnap kaptam husit Na most mit tegyen, hát lopikázott ki nekem a levesből répácskát! Na abból pár kanálkával elnyammogtam,de mivel csak villával törte össze, eléggé fura volt, így rövid időn belül meguntam, pedig rájöttem ám, hogy a fogacskáimmal kell összerágni, mert ahogy forgattam a számban a répát, csak úgy csikorgattam őket Még jó hogy anya készült, így hozott őszibarackot Hát azt 2 pofira tömtem, majdnem megettem 1 egész üveggel Közben sikerült kiadnom magamból, a tegnapelőtt és a tegnapi nap folyamán gyűjtögetett kakikámat Kaja után anya adott rám mellénykét, és mivel nincs fűtésünk, hát túl nagy hőm, különbség nem volt, meleg sapit, meg pupszlikát a lábimra, és kézben kivitt egy pár percre, mert nagyon borús volt az idő! Nagyon élveztem, megnéztem mit csinálnak apáék, a vaukat, és a graffi cicát, akiért majdnem kiugrottam anya kezei közül! Utána dédi vigyázott rám, mert anya elment bébikajáért nekem, hisz hosszú még a hétvége! amikor hazajött, még épp időben, mert már nagyon éhes voltam Dédi panaszkodott, hogy bizony a villanyszerelő bácsi fúrt a szobánk alatt, én meg majdnem elaludtam, de amikor meghallottam halálra rémültem mindig Így lent játszóztunk  Evészet után játék! anya hozott haza valami újat Habtapinak nevezi, egy csomó színes bigyó van rajta, és lerakta a földre nekem, én meg szabadon mászizhattam rajta Nagyon tetszett, csak ne lenne olyan büdi Pedig anya hideg pertőtlenítővel is lemosta, meg utána 2 alkalommal sima vízzel is, de csak nem akar elmúlni az a büdi szaga most kirakta nekem szellőzni, na majd meglátjuk Már alig várom! Végül nagy nehezen dédi altatott el ! Fél órára Sírva ébredtem, de jött anya és megnyugtatott! Végre eljött az este is! Pancsi előtt ma meglestük anyával a tükör Dancit Csak úgy vigyorogtam neki Aztán rumliztam az asztalon, majd pacsáltam! Úgy mint tegnap  Végül kajcsi, és egy hatalmas hancúr! Nagyit jól megdolgoztattam Nem győzőtt az ágy egyik végéből a másikba rohangálni, nehogy leessek Pedig anya még jó magas torlaszt is épített elém, de előttem már nincs akadály Még anya nyakába is bemásztam Kicsit hisztis lettem, mert a fogam nagyon piszkál! Állandóan rázogatom a fejemet! Ma kotort kicsit anya, és úgy érzi lassan végre csak áttöri az ínyemet az a csúnya fogacska! Ma úgy döntött nem kencél, mert 2 piros foltocskám van az arcomon, és fél nem e attól jött elő! Jó éjt mindenkinek! |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése