2009. január 11., vasárnap

alma-sárgarépa-burgonya (08.03.27.)



Az éjszakám jól telt, bár az elején párszor felsírtam, és anyának meg is kellett vígasztalnia!
Reggel jött a szokásos 5 órás kelésem, ettem, és már majdnem elaludtam a cicin, amikor jött apa, hát éppen susogós melegítő volt rajta, hát meg kellett nézni mi az ott! Így egyből kiment az álom a szememből! Csak 1/4 7kor tudtam vissza aludni sok noszogatás után! A nehéz bealvást viszont édes álom követte! Csak 8:40kor ébredtem, és akkor is 9ig eljátszottam az ágyamban! Mostanság az a legkedvesebb mókám, hogy elcsípem a baldachinomat, magamra rángatom, és ráncigálom ezerrel! Így anya nem bírta cérnával, nehogy valami bajom legyen, közbelépett! Persze nem volt semmi baj, de én nagyon nagyon örültem érkezésének! Felkerültem a pelenkázóra, és lám, ismét nagyot produkáltam jöhetett a mostanában szokásos kaja utáni teljes generál Most nagyi is itthon van, és látta az adagomat, teljesen el volt hűlve, hova fért ennyi belém egyszerre na meg mennyire jól elszórakoztam magamnak a kakival a pelusban, mert semmit nem jeleztem ám!
A délelőttöm most nagyon jókedveben telt, főleg nagyival játszottam! Aztán elálmosodtam, és kunyeráltam anyának, hogy altasson el! Na persze bár fáradt voltam, amikor a kezeibe vett, egyből elillant a fáradtság, és minden más jobban érdekelt! Az eredmény az lett, hogy anya győzött, 1 órát szunyáltam! Addig merényletet követett el ellenem! Csinált nekem kaját! Alma-sárgarépa, és burgonya! Már türelmetlenül várja mit fogok szólni hozzá! Na és ácsingózik a maradékra
Ébredésemkor berottyantottam megintcsak, ismét jó adag volt, de kivételesen elmaradt az öltözködés! Aztán jöhetett a kaja!
Anya hoppon maradt :9 Úgy tetszett ez a kulimász, hogy egy grammot sem hagytam neki, sőt ha többet csinált volna, talán még az is bement volna Ez egy 3/4 üveg alma-burgonya, és egy 1/4 üveg sárgarépát jelentett! Úgy látszik anya eltalálta az arányt nagyon bejött! Még ekkorákra soha nem tátottam a szám! bár az első falat után akkorát fintorogtam, hogy csak csuda! anyaék mosolyogtak is rendesen!
A délutánom is szuperül sikerült! Nagyokat ettem, és játszottam, na meg aludtam is! A nagy déli alvást 2kor követte egy fél órás, majd 4kor beszunyáltam anyán 1,5 órára! ismét sikerült őt lezsibbasztanom
Szépen eljött az este, és a pancsi ideje! Hát most az is szuperül sikeredett! Akkorákat sikkantottam, hogy anya és nagyi majdnem megsüketült
A vízben is élveztem az életet, de kicsit szívemre vettem amikor kivettek a jó meleg vízből!
Pancsesz után jöhetett a nagy móka! Hancúr a nagyágyban! Miután jó alalposan kifárasztottam magam, már nem volt energiám elbúcsúzni a fülütől! Megtaláltam ugyan a hozzá vezető utat, de nagyi ismét utamat álltam, és már hisztizni sem volt erőm hogy engedjen tovább annyira fáradt voltam! De azért az is igaz még pancsi előtt kiharcoltam magamnak, hogy anya az ágyba tegye, és megtapizhassam! Megsimiztem az orrát, mert olyan szomorú szemekkel bámult rám, hogy megsajnáltam, és gondoltam megvígasztalom
Most már eljöttek az álommanók, és magukkal ragadtak álomországba Remélem értetek is eljöttek, és nyugodtan telik majd az éjszakátok, és szépeket álmodtok

ui: Ma tolattam életemben először! bár nem vittem túlzásba, csak kicsi távot tettem meg, de 2 alkalommal is megismételtem a nap folyamán!
A másik szám, pedig, hogy egyre többet gyakorlok, anya szerint a mászásra gyúrok, ugyanis emelgetem hol a popómat, hogy a kezemmel nyomom ki magam! Már csak rá kellene valahogy jönnöm, hogy ezt egyszerre kellene tennem, és akkor 4 kézlábra tudnék állni, onnan meg már csak egy gondolat a mászás
A harmadik hír, egyre jobban látni a bal felső fogacskámat! Na nem tört át, de eléggé be van duzzadva az ínyecském

Nincsenek megjegyzések: