2009. január 12., hétfő

7. fogica, keri apu, oldalazás (08.06.08.)



Az éjszaka ismét semmit nem aludtam! Óránként riasztottam anyát Aztán fél 3kor ettem, majd végre 3/4 6ig szunyáltam! Akkor anya kivett maguk közé, és először megleptem, mert nem akartam enni egyből De azért eszembe jutott, és bement egy adag Anya kiszedett a pelusból is, mert bizony ezer éve nem tettem, de most úgy telepisiltem a pelust, hogy nem bírta a strapát!
Végül sikerült még vissza szunyázni fél órára anyaék nagy örömére! Amikor fél 7kor ébredtem, anya kivett, és maguk közé tett! Megkérte apát, hogy 10 percre vigyázzon rám, hogy tudjon enni! Apa nagyon húzta a száját! Na persze kiderült, hogy egész éjjel felvolt, és leste a meccset Így totál lusta volt, nem akart engem cipelni, úgy gondolta lerak, ő meg még fekdécsel, én meg eljátszok magamnak! Anya a nagy ordításomra sietett fel! Végül nagyi segített és vett kezelésbe!
A délelőtt nyűgi volt! Szétrámoltam ismét a szobánkat, az asztlaba kapaszkodva oldalazva haladtam! Ilyet csak a kiságyamba csináltam eddig! Na és persze mindent ledobáltam az asztalról, meg ahonnan elértem Ez most az újabb mókám, ledobom, és várom hogy vissza pakolják, és újra ledobhassam Aztán ettem őszibarackos banánt, majd aludtam is egy órácskát 9-10ig! Ébredésemkor jött éppen keriapu hozzánk Hát nagyon örültem ám neki Vigyoriztam rá, a kezéből pedig ki sem akartam menni Meglestük hogy csinálják apaék a hintámat! Nagyon durva lesz! Akkora monstrum, hogy életem végéig elbír majd Még anyával együtt is! Sőt még tető is lesz a feje fölött, hogy árnyékoljon nekem! Nehogy már megsüsse a buksimat a napocska
Aztán keriapu elment, én meg kajcsiztam! Ma olyat de olyat ettem, hogy csuda! ana vett ki leveskét, krumplit, répát, és pipimellet! Persze csak icuri picuri só volt benne, na és csempészett bele egy csepp bazslikomot is! Ezt kutyulta össze nekem! Szóval mondhatom azt is akár, hogy azt ettem mint anyáék hát 100 grammot úgy bevágtam belőle mint a huzat Anya csak ámult és bámult! De nagyon nagyon örült neki, hogy ettem végre mást is mint gyümit! Persze kevésnek bizonyult, és cicit is kértem utána
Egy kis levezetés is volt, a nagyi mosott, kirakta a kádamat, én meg bele akartam mászni! de sehogy sem sikerült, jól be is mérgesedtem miatta Ezért any segített! Na mintha pacsálnék Jól elszórakoztam magamnak! Végül jól elfáradtam, és 2 kor kidőltem mint egy darab fa Anya csodálkozott is nagyon, hisz nemrégen aludtam egy jót! aludtam 1 órát, majd hála az égnek az a fránya fagyis kocsi ismét ébresztőt fújt! de nem is volt baj, mert kaja időre kongott a pocak Így szopiztam egyet, és ájultam be újra 1 óra hosszára! Anya is lepihent, mert bizony megint fájt a feje! Nem is csoda amilyen kelekótya idő volt ma Egyszer meleg volta, aztán jött a vihar Azért apa éppen készen lett a hintámmal Igaz a tető még nincs kész, de már attól lehet holnap rajta hinta palintázni! Persze ha olyan lesz az idő Kipihenten ébredtem, a nagyi és a dédi vigyázott rám, míg anya kotort kaját! Mivel sajna bealudtunk,csak gyorskaja volt a menü Almás krumplit ettem, persze anya reszelt bele egy kis igazi almit is Most nem ellenkeztem, csak úgy ettem!És kérem szépen mindet ám
Délután az ebédlőben randalíroztam, mert nagyi felszedte a szőnyeget, kitakarította, és volt egy hatalmas nagy placc nekem, amit egyből birtokba is vettem! Na kérem szépen ez kellene ám nekem Megismerkedtem a porszívóval, nyomogattam azt a gombot amit a nagyi is, de nekem valamiért nem zúgott a piros csoda Aztán uzsgyi át a szoba másik felébe, ahol találtam magamnak újságot, amit sikeresen cifit cafatokra tépkedtem! Aztán egy üres flakont kergettem ide oda! Nagyon tetszett, ahogy rányúltam, és elgurult mentem is utána, mint a muci
Aztán bejött apa is, és vele szórakoztam! anya meg odajött nem messze tőlem, és almát reszelt magának, a bébi reszelőmön Megkívánta tőlem hát csak úgy csorgattam a nyálamat, és másztam volna bele, így megsajnált, és adott belőle! Hát szépen megettem ám előle Na igen bezzeg másképp nem eszem meg a lereszelt (darabos) almát Anya úgy döntött ilyet máskor is játszhatunk ám
Eljött a pacsa ideje! Ismét sikeresen kolbiszoltam a lepcsire, majd gyors fürcsi, és kajcsi Hihetetlen vagyok, mert már tudom, hogy hogy kell anya pólóját felhajtani, és hol kell keresni a cicit A kacsi után egy kis hanci levezetésnek apával és anyával, majd jöhetett az álommanó Jó éjt mindenkinek!!!

ui: Ma alig cumiztam! anya mindig kilopta a számból Annyira nem is hiányoltam, inkább a kezemet tömködtem a számba, de mint kiderült így sokkal beszédesebb vagyok
És persze a nap híre, végre áttört a 7. fogicám, a bal alsó Anya érzi az élét rendesen! sajna megnézni nem hagyom, de ha már éle van, akkor ki kellett bújnia A másik oldalon is jön rendesen!

Nincsenek megjegyzések: