2009. január 11., vasárnap

2007.01.26.



Anya reményei szeretfiszlottak, amikor is hajnal 3kor ébresztettem őt! Megetetett, és vissza is aludtam reggel 7ig! Most azért kicsit tovább hagytam ám anyát aludni mint eddig, de még mindig nem volt az igazi! alig bírt feltápászkodni hozzám, és nagyit hívta, hogy egy csöppet szórakoztasson míg magához tér! A délelőttöm elég jól telt, anya reménykedett, hogy lassan túl leszünk ezen a dolgon! Már a kakim sem volt olyan sok, és nem is volt olyan híg sem! A déli etetésnél most anya alig bírt 20 mili tápit belapátolni! Jó alaposan ki is kentem mega, ráadásul beletapicskáztam a kezemmel is, és azzal is szétkentem az arcomon mindent
Délután viszont jól elromlott a kedvem! Megint sírtam ezerrel! Pedig már szegény anya nem eszik semmit! Már majdnem szó szerint! Már attól is lelkiiemeret furdalása van, ha a kajára néz! Ez a tej allergia amúgy nem semmi! Hiszen szinte mindenben van tej, tejcukor, tejpor, laktóz! Még a gyógyszerek 95 %-kában is! Ma elég sokat voltam apánál és dédinel! anya kicsit próbált pihizni, kikapcsolódni, bár túlságosan nem ment neki, főleg amikor hallotta hogy sírok! Azért voltak kicsit jobb pillanataim is, amikor nevetgéltem, az nagyon jól esett a családnak! A délutáni tápi evészetnél apa is segítkezett! Beültem az ölébe, és anya lapátolt, mert ma valamiért a cuclis üveggel nem voltam barátságban Hű nem egyszerűen kikencéztem megint magam! Anya most az egyik kezembe adott egy másik kanalat, hogy lefoglaljam magam, és ne túrkáljak az etető kanalamban! Egy ideig okés is volt, rágcsiztam a másik kanalat is egy kicsit, meg szórakoztam vele, de aztán ami az anya kezében volt, az sokkal jobban tetszett! Így elkezdődött megint a turkálás! volt hogy az ujjacskámmal túrtam befelé a kaját a kanálból Most 70et benyomattam! Anya csak lesett! De azért bement mellette a tejcsike is! Ki sem bírtam volna, csak úgy remegtem érte türelmetlenül! Apa lemérlegelt 140 ettem így összesen!Az alvással megint nem voltam jó barátságban egész álló nap! A sírás viszont sokkal jobban ment ám! Na meg a nyűglődés! Anya végül is úgy tudott elaltatni egy fél órára, hogy beült velem a fotelbe, az ölébe ültetett,cumit rakott a számba, és a hasasmra rakta a kezét, majd mivel forgós a fotel, ringatott vele! Na úgy igen végre sikerült!
Estére jött a pancsi ideje! Anya észrevettte, hogy valami nem ok! Meleg voltam, piros a szeme, és dörzsizgettem is rendesen! A szám meg jó cserepes, és furán vettem a levegőt, na meg a kis lábimon is talált egy újabb ekcémás foltot is! Halálra ilyesztettem! Nem mert a dokinéninek szólni, ezért ő ivott sok jana vizet amiben sok a kalcium és a magnézium, mivel én egyáltalán nem fogadtam el egész álló nap a folyadékot, pedig nagyi csinált már nekem cukros vizet is! Így nem volt mit tenni, elmaradt a pancsi, fel sem öltöztem, mert kezdtem belázasodni 37,6 volt már a hőemelkedésem, úgy bodyban ahogy voltam cicire tett! Úgy szopikáztam, mintha az életem múlott volna rajta! És miután belaktam, elájultma cicin! egy pár percig anya hagyott is úgy , de nem bírt tartani, így felemelt, de akkor egyből felébredtem, így bevetette megint a foteles cuclis altatást! Már félig álomországban jártam, sőt már szeritnem aludtam is, amikor éreztem hogy anya az ágyba csempészett! Ba akkor elkezdtem a sírást! De anya cuclit tömött a számba, és vissza is aludtam vele! Egy idő után hallotta hogy kisesett a számbó, és elvette, hogy nehogy rá forduljak! Most hanyatt aludtam! Egészen 1/2 1ig! akkor felsírtam! anya azt hitte visszaalszok,d e nem így lett! Na persze odajött, és megnézte nincs e baj! Megtapizgatta a homlokomat, betakargatott rendesen, és megnézte nyitva e a szemem! De akkor még nem volt! Aztán 2ig motoszkáltam, és utána azért szóltam hogy anya gyere! Anya jött is,és megetetett! DE már majdnem jó laktam , amikor is észrevette hogy csupa csupa tej lettem a másik mellétől! Így féúton levett a ciciről, és átöltöztetett! Közben felébredt apa is, és segített! Öltözködés után vissza a cicire! Majd a másikre, mert még igényeltem! Miután jól laktam , nem adtam magam olyan könnyen! anya berakott az ágymaba, és jött a cumi! Miután kiesett a számból 4kor, már aludtunk is 7 ig megint!


Köszönöm Danci baba az infót, és a Balázsnak is az álommanókat
Tury dani te pedig csak szopikázz ezerrel,és ne bukikázzál! Sajna anya nem tudja pontosan ki növöm e valaha ezt a dolgot, de majd meglátjuk! egyre jobban érik bennünk az elhatározás, hogy ideje ellátogatni a gasztroenterológus bácsihoz, és nem hagyni hogy a dokinéni odázgassa a dolgot! Hátha ő sokkal többet tud mondani! Ráadásul nekem ugye még mind emellett ott van a bukizás is, és hát a vérvételél majd meglátjuk a máj eredményeket, mert most már 3madszro ilyeszetgetett a dokinéni a veleszületett máj rendellenességgel!
Lara baba köszi a biztatást, majd lesz valahogy, és azért ne ébresztegesd túl sokat éjszaka az anyát

Nincsenek megjegyzések: