Ma ismét elhagytam a 3 órási kajcsimat, és csak 8kor keltem! Jól teletömtem a pocakom! Hiába, hosszú volt az éjszaka! Mivel mostanában anya szerint nem úgy megy a kajcsi ahogy kellene, előkerült a mérleg! Reggel amikor felkeltem, 140et, utánna 120at, majd 80 at, és 90et eszegettem! Az uccsó kajálást anya nem mérte, mert elalukáztam a cicin! De azt mondta rengeteget ehettem, mert 30 percig csak nyeltem, és nyeltem, és nyeltem a fincsi tejcsit! Jól bele is fáradtam!
Napközben nem volt olyan rossz hangulatom, mint előző napokban! A déli szokásos levegőzés is viszonylag zökkenőmentesen ment! Ráadásul levegőzés előtt egy akkorát de akkorát böffentettem, hogy anya azt mondta ilyen hosszat, és embereset még soha nem produkáltam! Igaz vissza is küldött egy jó adag tejcsit, de anya így is nagyon meg volt velem elégedve!
Késő délután látogatóink is voltak! A tejcsi testvérem, Danika jött látogatóba a szüleivel

Nagyon édes kisfiú! Anyáék kis is cseréltek minket pár percre! Nagyon jól viselkedtem, pedig nagyon kevés embernél maradok el sírás nélkül! Igaz a végén már kezdtem pityeregni, mert jól kifáradtam, és anya kellett!!! A másik Danikától anya oda volt és vissza! Nagyon nyugodt kisbaba volt, nem úgy mint én, aki egy pillanatra sem pihizik

Azt mondta egy puha kis gombóc, akit nagyon jó ölelgetni! De aztán visszakerültem anya karjaiba! Megszerizett, és megpuszilgatott! És este mielőtt elalukáztam a fülembe súgta, hogy soha de soha nem cserélne el egyetlen kisbabával sem, mert én vagyok az ő egyetlen kis boldogsága, akit nagyon de nagyon szeret

És azért ám az a legjobb, amikor engem tarthat a karjaiba, és szeretgethet!
Az esti pancsi, hát az nem volt egy kellemes élmény! Megint a fürdőszobába pancsiztam ugyan, és előtte rettentően jó kedvem is volt, nagyinak huncutul beszélgettem, és nevetgéltem

Aztán anya kicsomagolt! Amikor megéreztem a samponom illatát, már tudtam mi vár rám! Akkor kezdtem a sírogatást! Aztán jött a víz! Addig nem is volt bibi, amíg a hajam nem került sorra, na akkor hangerőt váltottam! Jól megszárigattak, és mivel anya észrevette, hogy a fülecském mögött ki van száradva, és a tövénél már kicsit piros is, a doktornéni álltal javallott krémmel bekencizte! egy kicsit csípte a bőröm, ezért olyan sírásba kezdtem, hogy olyan szinten berekedtem a végére, hogy már nem is nagyon volt hangom, és félre is nyeltem és köhécseltem miatta, ami még nagyobb sírásra ösztönzött! végre vége lett a procedúrának, és anya megölelgetett, és adott gyógypuszikát! Ez hatásos volt, mert elhallgattam! Aztán végre jöhetett a cici! Azt a megkönnyebbülést! Nagyon jól megnyugtatott! És csak ettem, és ettem és ettem! A végén annyira kifáradtam, hogy elalukáztam a cicikémen, mert az csak az enyém, és nem adom senkinek! Igaz ma kicsit huncutkodtam, és megharaptam , anya azt mondta majdnem bepisilt annyira fájt neki, de satuba fogtam, és nem eresztettem, csak amikor már én úgy láttam jónak!!
Most már mélyan alukálok az ágyikómban majd meglátjuk meddig! Holnap ha reggel jól viselkedek, és hozom az eddigi formámat, még lehet hogy Gyarmatra is kiruccanhatok anyáékkal

Majd meglátjuk lesz e hozzá kedvem! Most egyelőre jó éjt kívánok mindenkinek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése