Ma hajnal 3kor riasztottam anyát, hogy nagyon éhes vagyok! Ő pedig nem teketóriázott egy percig sem, megetetett! Utánna az 5 órási kelsemet azért nem hagytam ki, majd csak9 kor risztottam a családot! most kivételesen apa is otthon volt, így most ő kelt fel hozzám

Anya még egy kicsit szunyálhatott! Egy kicsit hiányzott anya cuppogtatós ébresztése, de azért apával is jól elvoltam

Aztán jött a kaja a gyógyszerrel :P Apa segített anyának lefogni a kezecskémet, mert mindenáron ki akartam verni a kezéből azt a rosszízű szlötyit! A délelőtt nyugis volt! Aztán délután mentünk nagyiékhoz megyerbe karácsonyozni! Délután mentünk, hogy az én pancsim ne ütközzön akadályokba! Hát mit lehet tenni egy baba szokásai ellen ugyi

Így anya becsomagolt, és megint utaztam mit kuffer

Fent jó kedvemben voltam! mosolyogtam papára és mamára is! Elnézelődtem, játszottam, megcsodáltam mamiék szép fényes fáját is,nem is volt semmi baj! Aztán megjöttek keriék is végre! Hát megint hogy találtak rám, hát persze hogy anya cicijén lógtam, és kajáltam

Majd jött az ajándélosztás, ahol rengeteg gyönyörű ajándékot kaptam majd a vacsora! Vacsora alatt mivel már meguntam magam fekdécselni, nagyi vett magához, hogy anya tudjon enni egy kicsit! Jól viselkedtem nála

De hát ezért mindent meg is tett! Sétálgatott velem, ringatott

De egyszer csak rámtört a fáradtság! Kicsit nyöszörögtem, és dörzsölgettem az arcomat! Anya átvett, és elaltatott! Most nem kellett órákat mászkálnia érte, jó alaposan elfáradtam! Míg én szunyáltam, anyaék befejezték a vacsit! Én csak fél óra múlva keltem fel, sírva, mert amikor kinyitottam a szememet, nem tudtam hol vagyok! De anya egyből ott termett, és megvígasztalt! Majd átadott egy csöppet kerinek is, hagy szeretgessen meg ő is! Nála is jól éreztem magam, csak már kezdett korogni a pocikám, meg fáradt is voltam még egy kicsit! Így anyaék összecsomagoltak, és mentünk haza! A kocsiban egyből húztam a lóbőrt! Itthon viszont kinyílt a csipám! Nagyi egyből rohant hozzám szeretgetni! Megbeszélték anyával, hogy megetet, és csak később lesz pancsi. Tehát megraktam a pocakot, bár inkább csak nasikáztam, mert fájt a hasikám! Majd apa büfiztetett, és jól berotyogtattam nála! De ez most nem volt híg, és nem is volt zöld sem

Ráadásul egész délután ez volt az első a pelusban

Pelenkázás után sajna anya és nagyi nagyon összeveszett! Nagyi nem értette meg, hogy nekem napirendem van, és ha az bomlik, akkor iszonyat nyűgi vagyok

Aztán anya a kedvéért mégis tolta a pancsit! Utánna azért haragudott meg nagyi, mert anya nem volt hajlandó leülni az asztalhoz! anya csak azt nem értette, hogy tudott volna tőlem, hisz a füle mögé ugye nem tudott akasztani! Meg hát mivel jó nyűgi lettem, leülni sem lehetett velem! ráadásul anya nem is ehetett abból a halászléből, mert hát az is átjött volna a tejcsibe nekem, és hát eléggé fűszeres volt

Így anya szerint nem érte meglepetés a karácsonnyal kapcsolatban! Már várta mikor üt be a ménykő, ami ilyenkor a mi családunkat soha de soha nem kerüli el! Bár anya azt hitte most minden meg fog változni miattam, hát tévedett! Így a vacsi rossz hangulatban telt el! Vacsi után végre jöhetett a pancsim! Nagyi kegyesen megengedte! De mivel anyával fasírtban volt, így most anya és apa fürdetett! Nagyon jól szórakoztam! Általában mindig sírok pancsi közben, ez most valahogy elmaradt! Sőt amikor anya kivett a vízből, a törülközőben még rötyögtem is egyet! Pancsi után jött a kaja is , na persze az elmaradhatatlan gyógyszerrel

Már nagyon rövid idő kellett volna, és elszendergek a cicin, és akkor nagyi fogta magát, és szétosztotta az ő jézuskájának az ajándékát papinak és dédinek! Meg sem várva, hogy közösen bontogassuk az ajándékokat! mondhatom szép kis karácsony

Még jó hogy ilyen kicsi vagyok, és még nem értem pontosan mi folyik körülöttem! Csak a feszültséget éreztem a légkörben!!!

Na az is bőven elég volt! Így az ajándékozás is szépen elmaradt! anya csendben megpuszilgatta apát, odaadta neki az ajándékát, majd elaltatott engem! Most szépen pihizek! De anya szerint hajnalban ismét ébresztem majd úgy is! Hát majd meglátjuk

Remélem mindenki másnak sokkal csendesebben, és békésebben telt el ez az amúgy gyönyörű ünnep
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése