A reggelem úgy telt mint tegnap, semmi különös, bár anya azt mondta nem bánná, ha visszatérnék a 4 órási keléshez, az jobban bejött neki

Rettentően jó kisgyerek voltam ma, alig sírdogáltam, cserébe sokat beszélgettem, és játszottam! Bár a levegőzés ismét nem ment zökkenőmentesen! Amikor anya beletett a bundazsákomba, még minden rendben volt, nagyon jókedvem volt

De amikor kimentünk, na akkor 1 óra sírogatás, és 1 óra alvás sikerült! Anyának bizony megingattam higgadtságát, és majdnem beszaladt velem, de nem adta fel, mert nagyon jó idő volt ránk, sütött a napocska is, és nem volt hűvi sem

A délután is szupi volt! Nagyikámtól kaptam ajándékokat! Sajna a bodyka nagyon jó lett, de a tipegő az nem , így anya holnap kicserélteti majd vele! Anya azt mondta hogy úgy növök mint a gomba! Már a 62 rucujaimat eltehette!!! De bizti kapok cserébe valami szépet

Kaptam amúgy hálózsákot is, a színe anyának nem jött be, de jó meleg lett volna nekem estére, és nem bírtam volna lerugdosni sem! De anya kipróbálta egy hasonlóban altatott, és addig ordítottam, amíg le nem vette rólam, akkor szépen álomba merültem! Sajna nem bírom a kötöttségeket, de ez már születésemtől így van!! Így most nem tudja mihez kezdjen! Kell e ez később nekem, vagy én már csak ilyen leszek, és nem fogok megváltozni! Szegény nagyi pedig, annyira igyekezett, és hát az az igazság nem minden nagyi ilyen rendes, hogy ennyi ajándékot vegyen a kisunokájának,de hát jól kitoltam vele hogy ennyire megnőttem, és ilyen akaratos kismanó vagyok

Ne haragudj nagyika

Amúgy a kötöttségekről egy példa! Ma nagyban szopikáztam az ujjacskámat, és papi rámszólt elvette a számból! Na azt az ordítást kellett volna hallani! Nagyon megsértődtem, de visszacsempésztem a számba, és már nem is volt semmi baj

délután átadott anya dédinek egy kicsit, de most nem akartam nála elmaradni

Így letettek, és anya megkért szépen hogy akkor cserébe ne köpködjem vissza a kajcsimat! Jól viselkedtem, és csak egyszer köpiztem

Anya már ezért is megdícsért! Nagyon jól elvoltam, eszegettem a nyálkendőmet! Annyira nyáladzottam, hogy csak na! Nagyi azzal rémisztgeti anyát, hogy 3 hónapos koromban elkezdenek majd kijönni a fogaim, és az azt jelenti, hogy hamar fog érkezni nekem a kistesó

Hát én nem is tudom, anya is csak azt mondja ugyan már hisz még kicsi, és azért visz mindent a szájába mostanában, és azért nyáladzik csak, ne beszéljen butaságokat ez a nagyi!!! Aztán jött a pancsi, kezdek beletörődni, hogy állandóan a fejemet macerálják, mert ma még kevesebbet és halkabban sírtam mint tegnap

Így gyorsabban is ment minden, és hamar ehettem

Amikor oda jutottam, anya azt mondta hogy mivel rendbejött a székletem (napi 3 alkalom már 2 napja

Egyre biztosabb, hogy a nutriton előetető tápi okozta a bibit), és már nem sírogatok annyit a pocak miatt sem, aztán tegnap is csak estére kaptam infacolt, így ma megpróbálja, és kihagyja! Én ennek nagyon örültem, mert nem vagyok oda érte! De majd meglátjuk hogy telik az éjszakám nélküle! Anyának most nem kellett még tamtamolni sem! Megtaláltam az ujjacskámat, és azt szopikáztam! bár éreztem, hogy míg az álommanó el nem jött értem, addig anya ott vigyázott felettem

Jó éjt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése