2008. április 18., péntek

Én a kisangyal (12.22.)

Ma reggel 1/2 6kor keltem! Ettem (140 ml), majd egy kis szeretgetés után visszaludtam! Legközelebb 9kor keltem fel! Anya csak pislogott, hogy aludhattam ilyen sokáig, hisz 8kor mindig ki szokott pattanni a szemem! Tehát megint jött az evészet (140ml), és persze bevettem a gyógyszeremet is . Majd anya sikeresen visszaaltatott! Először azt hitte majd elnézelődök, de én csendben elszunnyadtam a karjaiban böfiztetés közben!! Aludtam egy fél órát! Amikor felkeltem nézgelődtem egy sort a kiságyamban, és beszélgettem is egy keveset! Majd jött a kajidő megint ettem ( 120ml), majd dédi kezelésbe vett, és elaltatott! anya addig elment papival, hogy vegyen még néhány apróságot karácsonyra, ami még kimaradt! Amikor felébredtem anya már otthon is volt! Igaz nem jött egyből be hozzám, mivel még alukáztam, és dédi figyelt rám! Kiment megszottyongatni a kutyukat! Az új jövevénynek Samy lett a neve, a fajta nevét, a samoyedet rövidítette le anya neki! Tehát ott tartottam, hogy amikor nyitogattam a szememt, már ott volt anya! Most nagyon nagyot aludtam, 1 teljes órát! Ismét evészet (90 ml) Anya azt mondta nagyon keveset ettem, de mit tudott tenni, elengedtem a cicit jelezve hogy köszönöm elég volt Akkor papi kitalálta, hogy irány tarján a tescó! Így anya ismét otthagyott dédimmel, de előtte megböfiztetett, és elaltatott!! Most annyira nem voltam jó kisfiú! 15 perc múlva felébredte! Dédi felvett, és ringatott, akkor elszunnyadtam megint, de amit letett az ágyimba ismét sírás volt ! Ezt eljátszottuk párszor, így dédikém úgy döntött, kézbe vesz, és megengedi, hogy rajta aluzzak! amikor anya hazaért, így találtak ránk Dédi elbolondított és aludtam 1,5 órát! Ismét jött a kajaidő! (120 ml) Anya most meg volt velem elégedve Amúgy elaludtam a cicin rendesen a szopipárnában! Még a számat is eltátottam! anya olyan édesnek talált, hogy hagyott egy kicsit így pihizni nem bolygatott! Ki leste hogy alcsizok :P De vendégek jöttek hozzánk, így fel kellett kelnie, persze amint megmozdult, már fel is voltam! Levitt hozzájuk, hogy megnézhessenek! A Manci nénink jött el Lacival, és most hozták Tündit is, anya kereszt anyuját ( ő Manci néni lánya)! Nagyon szupi ajándékot hozott nekem, nagyon tetszett! Egy jó meleg overált! Volt rajta egy édes mackó, és én azt jól megtapogattam, na meg az anyagát is, mert nagyon jó puhi volt, jó volt hozzáérni! A macika annyira tetszett rajta, hogy le akartam műteni! És még beszélgettem is hozzá! Most felvoltam sokáig, és jól viselkedtem SAjna ma úgy jött ki az etetésem, hogy pont fürcsi előtt+ anya már nem tudott mit kezdeni velem, muszáj volt enni adni! De azt mondta, hogy mivel nemsokára pancsi idő, így csak keveset ehetek! 12 perc alatt kiszívtam 100mlt! anya ezen teljesen el volt hűlve! Ilyet még soha nem csiináltam! Van hogy fél óra alatt sem eszek ilyen sokat! Most felvoltam kicsit, és nézgelődtem! Anya megszottyongatott, és agyonra puszilgatott! Azt mondta ma én voltam a világ legédesebb, legügyesebb kisfia! Megköszönte nekem, hogy ilyen csodálatos napot ajándékoztam neki! Azt mondta ezzel a nappal kárpótoltam az elmúlt 3 hónap összes sírásom miatti idegeskedésért ! Én ennek örömére a pancsit végig csendben töltöttem, bár kicsit köpdösködtem, mert nemrégen ettem(pedig anya 15 percel így is eltolta az időt későbbre)! Amúgy ma jó sok vízben hancúroztam! KIcsit pislogtam is miatta, de nem ellenkeztem! Az öltözködés végén persze kicsit nyűgiztem, hogy jó lenne ha már sietnétek, mert úgy is tudom, hogy cicit kapok! ami jár, az jár! Így is lett, bár anya előtte belém tömködte megint a gyógyszert! Fúúúj Tehát megint ettem 100at Anya most nagyon éhes volt már, mert amikor elindultak a tescóba nem tudott enni, hogy mielőbb hazaérjenek, amikor haza jött nekem kellett ennie adni, és én voltam az első, és amikor én már jóllaktam, akkor meg jöttek a vendégek! De hát már megszokta a koplalást mellettem ugye, túl nagy gondot nem okozott neki :P De most szólt apának, hogy vegyen át egy kicsit, míg harap egy keveset! Na ez annyira nem tetszett most nekem, mert kicsit anya hiányom volt a mai nap után, így bőszen fészkelődtem, és sírogattam apa karjában! Persze apánál rövid időn belül elszakadt a cérna, és jött anyához, hogy te ez a gyerek éhes! anya csak pislogott, hogy az lehetetlen, mert 1 órával ezelőtt evett 10at, és egy 5 perce megint 100at! Így nem tudott mást tenni, betömte az utolsó falatot a szájába, és elvett apától! Persze egyből elcsendesedtem! és nemsokra rá el is szunnyadtam! anya letett, és folytatta az evést! 15 perc után azt mondta nagyimnak, hogy hihetetlen ez a gyerek hogy alszik egész nap, és most is 1/2 9 kor már alszik, amikor 10 előtt sosem szokott! Erre mintha csak hallottam volna mit mond, pár perc múlva nagy sírással ébredtem! Sosem fogom elárulni mi bajom volt Anya úgy rohant hozzám, mintha puskából lőtték volna ki! Kikapott a kiságyból, és megpuszilgatott, és megszeretgetett! Aludni persze nem akartam! egy kicsit nyugtalan voltam! Először azt hitte fosi volt megint, és az zavar, de nem, így nem jött rá mi lehet a baj! De már nem bírt velem, egy idő után ugyanis már ismét sírogattam is! így átadott dédinek, ő meg 2 percen belül elaltatott! hihetetlen ez a dédim! Úgy tudok aluzni nála mint a huzat Remélem már nem riadok fel semmi kellemetlenség miatt, csak reggel a szokásos 5órai kelésemnél ébresztem amjd anyát, és várom hogy apa is megérkezzen a munkából Jó éjt mindenkinek, és remélem másnak is ilyen csodás nyugodt napja volt mint nekem, de ha nem, akkor a holnapi napra csak ilyet kívánok mindenkinek
Anya szeretné így itt és most megköszönni a dédimnek, és papinak, hogy kirángatták a depiből! Nagyon nagy felüdülés volt számára ez a mai nap, és már ráfért a kikapcsolódás 3 hónap után

Nincsenek megjegyzések: