Ma hajnalban ismét 1/" 2 kor keltem, majd 5kor, és 8kor! Apa nagyon örül az 5 órási kelésemnek mindig, mert akkor szokott hazaérni a munkából, és még láthat egy kicsit lefekvés előtt! Anya már nem annyira örül! Ma délelőtt elég jól elvoltam, bár kicsit nyűgiztem! Délben pedig ettem, majd anya beöltöztetett, de nem egyszerűen! volt rajtam vagy 4 réteg ruha, és valami új overálba tett bele, na meg cipőcskét is húzott a lábamra! Ez az új dolog annyira nem tetszett, hiába puszilgatott agyonra hogy ne sírjak!! Ezek után bekerültem a hordozómba! Majd a kocsiba, ahol szépen nézelődtem, aludni egyáltalán nem akartam! Bementünk nagyimhoz a postára, és anya átpakolt a kengurunak nevezett dolgoba! Na ez annyira nem tetszett, de nem volt mit tenni, elmagyarázta nekem, hogy nincs mese! A betegeskedésem miatt elmaradt az ajándékvásárlás, így most muszáj! De mivel mostanában hisztis vagyok, és dédi sem vállalt mert nála sem akarok elmaradni, vinniük kellett magukkal! A babakocsi nem megoldható, mert az üzletekbe be sem engednek vele, a hordozómat meg apa már nem akarja hurcelázni, mert nehéz vagyok :P Így maradt a kenguru! Tehát útnak indultunk! Az első riadalom után lecsendesedtem, még a cumit is elfogadtam! Apa azt mondta anyának ne nyúzzon, inkább még is hurcolja a hordozómban a popómat, de anya nem engedett! jól tette! Tehát útra keltünk! Hű de megcsodált minket mindenki! A mi kis városkánkban nem sűrűn fordul elő, hogy kenguruban hurcolják a babákat, így volt is mit csodálni rajtunk

Elmentünk a rossmanba, anyáék bevásároltak, majd onnan átmentünk Etus nénihez a fodrászatba, hogy végre megcsodáljon, mert még nem látott! Majd útrakeltünk ismét! Útközben megálltunk egy kicsit, mert anyáék összefutottak Karesszel,papi keresztfiával! Miután kibeszélgették magukat elmentünk Csillához az üzletben, ahol ott volt a kis Mira is! Nagyon tetszettem neki

Itt már nagyban húztam a lóbőrt! Onnan anyáék átvittek az ajándékboltba, majd Lívihez is beköszöntünk! Majd jött a patika! anya előbb benézett, hogy vannak e bent betegek, de szerencsére csak egyetlen 1 ember volt bent, így be mert velem menni! Feltankolt az ünnepekre normaflórral! De innen is mentünk tovább! Valami zöld fákat lesegettek egy ideig, de nem találtak megfelelőt! Iszonyat gizdák voltak, vagy féloldalasak, vagy 1 méteresen 8000 ftok

Anya morcos volt, hogy hogy lesz idén fánk így

De hát ez van, majd holnap lehet hogy elnéz még valahova papival ebben az ügyben, de akkor már nem megyek velük, mert nem lesznek sokáig! A falesegetésből elindultunk vissza a postára! Útkozben anyáék megint találkoztak egy ismerőssel, Balázskával! Megint leragadtak beszélgetni! Én teljesen ki voltam, és úgy aludtam mint a bunda egész kirándulásunk alatt! Be voltam jól öltöztetve, anya ott volt a közelben, járkált velem, melegített, nagyon jól éreztem magam! Nem is olyan szörnyű ez a kenguru

A postán átkerültem a hordozómba, mert uyge fő a biztonság a kocsiban! Még akkor is aludtam! végül a kocsiban ébredtem fel, és kicsit sírtam, hogy hova lett az én anyukám, de ott volt mellettem, és a kocsi visszaringatott! Otthon egy ideig nagyon jól éreztem magam! Késő délutánra viszont nagyon elromlott a kedvem

Megint nonstop ciciztem, kikészítve anyát ezzel! Állandó jelleggel a ciciért kiabáltam, és elég egyértelműen! anya már méregetett, de 1,5 óránként 110 eket ettem,így a tejcsije nem lehetett kevés! amúgy meg nagyon jókat szunyáltam a cicijén közben! De amikor megpróbálta kilopni a számból, egyből rázendítettem, hogy mit képzel adja azonnal vissza! így telt el a délutánunk! Anyán lógtam egész végig, ha meg nem, ordítottam mint a sakál!! Anya néha már majdnem pityergett, mert azt mondta már nagyon fáj a melle neki

De én csak nem adtam fel a cicizést! A pancsi simán ment, csak a végén jött egy kis türelmetlenkedés! Majd most anya hagyott több mint egy órán keresztül szopizni! 2 szer aludtam el annyira rajta, hogy eltátottam a számat, és kiesett belőle a cici! De amint anya megrezdült, már kaptam is a cici után újult erővel! Végül megint elaludtam, és már nem bírta tovább cérnával, levett a ciciről! Jött is a sírás! De végül is megnyugodtam, és 1 órás járkálás után beadtam a derekamat, és csak elaludtam! Most anya csomagolja az ajándékokat éjszaka, mert ugye nappal nem hagyok én ilyen luxus dolgot művelni neki! Na meg gyorsnak kell lennie, hisz 1/2 2 kor kelek enni

Jó éjt, jó készülődést mindenkinek az ünnepekre!
ui: Ma sajna kimarad a kis barátok naplójának olvasása, mert csomagolni kell, de holnap újult erővel folytatjuk! Bocsesz emiatt
Ez az én első kiscipőm, amit a KENGURUBAN IS VISELTEM MÁR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése