Ma reggel nagyon sokáig aludtam, és meg is leptem vele rendesen anyát! De hát mit várhatott tőlem, amikor előző nap teljesen kimerítettem energia tartalékaimat a nagy ordítozásban

Így 6kor eszigéltem, majd a 8 órási kajcsit sem hagytam azért ki

A délelőttem egész jól telt! Semmi nyűgi! Sokat beszélgettem, nevetgéltem, főleg nagyit szórakoztattam, mert anya ráhagyott egy kicsit, hogy tudjon enni

A levegőztetés nem maradt el, bár anya kicsit meglepődött, mert amikor kimentünk még sütött a nap, aztán egyik pillanatról a másikra elkezdett havazni! Szerencsére védett helyen voltunk, nem ért sem a szél, sem a hó, de azért mondta papinak, hogy negyed óra múlva szóljon neki, mert bevisz ebben a rossz időben

De nem jött össze a dolog, mert utánna meg csodák csodája kisütött ismét a nap, így anyával kint voltunk 1 órácskát . Az elején ismét nyűglődtem, mer nem bírok megmoccanni sem anya annyira becsomagolt, de utána azért csak sikerült elalukáznom

amikor anya bevitt és elkezdett kicsomagolni a zsákomból, na ekkor már mosolyogtam rá, és beszélgettem neki! Azt mondta hogy egy kics huncut manó vagyok

Eszigéztem, majd elromlott a jókedvem

Jött a nyűgi! Anya levitt dédimnek is, de semmi eredményt nem ért most el nálam még ő sem!! Aztán anyánál mégis nagy nehezen bealudtam . Amikor felkeltem, anya egyből ott volt felettem a kiságynál cserébe nagy mosollyal fogadtam

Majd egy nagyot pukkantottam! Anya szólt apának, hogy jöjjön ő is oda, és nézze meg szerinte is kakikás vagyok a, mert nagyon szagítok

3 nap kaki nélkül nem csoda

Aztán anya csak átcsomagolt, és láss csodát egy jó adaggal tényleg megajándékoztam őt! Hát ez bántott délután

Sajnos 6 órától ismét hisztiztem

Nem bírtak velem megint semmit kezdeni úgy ordítottam, pedig anya a hasikámat is maszzírozgatta meg minden, pedig nem is húzogattam most a nyakamig, csak egyszerűen hisztiztem

Aztán kitett a nagyágyba hasra, ez nem volt rossz, mert elcsendesedtem, és szopikáztam az ujjacskámat! Egy idő után ezt is eluntam, így jött dédike! Na aludtam is a hasán félórácskát. A fürcsit azért nem hagytam ki, és felébredtem! Addig minden rendben is ment, míg a hajamat nem kezdte anya megint macerálni, akkor sírogattam egy kicsit, majd amikor bele is tett a vízbe, és elkezdte mosni a bubut, na ott elszakad a cérna, és ismét rekedtre ordítottam magam, pedig semmi okom nem volt rá!!! Persze anya szerint! Soha nem fogom megszokni ezt a macerát

Anya azt mondta alig vagyok már koszmós

Miután már majdnem elment a hangom is, jöhetett a kaja! Végre

Szépen eszigéztem, majd jó nagyot böfikéztem, és anya meg akart szeretni egy kicsit, de nagyon tiltakoztam ellene, így bekerültem a kiságyamba, pillanatok alatt már aludtam is! Jó éjt
Anya ma lemérlegelt, 4,73 kg voltam! A múlt hétfőn 4,62 kg ! Anya szerint hízhattam volna kicsit többet is! A dokinéni megint nem lesz velünk megelégedve

Bezzeg a babhordozómat már majdnem kinőttem, anya keresi is bőszen az utánpótlást, mivel állandóan úton vagyunk nem játszhat a biztonságommal! Amikor megnézett centivel múltkor 61et mért, a hordozó pedig 70 centis, és teljesen fentre nem is tud benne rakni, mert ott a napvédő vagy mi a szösz

Hát ez van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése