2008. április 18., péntek

Boldog szülinapot anya (12.26.)

Az éjszaka nagyon rosszul telt! 1kor már virítottam! Anya megetetett, majd beszunnyadtam rajta, és letett aluzni! Negyed óra múlva jött az óbégatás! Anya ma úgy döntött, hogy hagy egy kicsit sírni! Még soha eddigi életemben nem tett ilyet, de azt mondta most kipróbálja! Nem én leszek az első akit hagytak egy kicsit nyűglődni! Majd elfáradok, és elalszok! Ahogy múltkor a kocsiban is 20 perc ordítás után is szépen bealuztam! De apa mivel most otthon volt, 5 perc után nem bírta tovább! Felvett a kiságyból! Na akkor zendítettem csak rá rendesen! anya hiába mondta neki hogy ne bántson! 1 órán keresztül hisztiztem! Most apa mászkált velem! Még a pelusomat is kicserélte teljesen egyedül! Bár csak pisike volt kivételesen benne! 4kor már nem bírták tovább, anya enni adott! De pár szívás után mély álomba merültem! Még arra sem ébredtem fel, hogy anya áttett a kiságyamba! Ennek örömére 9ig szunyáltam! Akkor felkeltem, anya kicserélte a pelusomat, amibe most már mást is csempésztem Csak neki szülinapi ajándékként ;P nem is keveset!! Anya lestírölte apa hogy pakolta rám a pelust, de szóhoz sem jutott, mert egy precíz pontos szép munkát látott! ennek nagyon örült, mert úgy látszik apa is kezd egyre jobban belejönni a dolgokba! Mivel anya az éjszaka lement és evett egy hatalmasat! (töltött káposztát tejföllel, és egy nagyon vékonyka mákos sütit) Reggelre újra rengeteg tejcsije lett! Úgy mint régen Úgy gondolta most már elég a koplalásból, lesz ami lesz! Legalább ma tudni fogja miért ordítok, mi a bajom , és talán lesz egy kis sikerélménye is, hogy tud rajtam segíteni Hát nem így lett!!! Már a második kajálásom volt a nevezetes káposzta után (8 óra hossz is eltelt az evészet után), és semmi! 9kor olyan szépen elnézelődtem, a játszószőnyegemen, hogy anya nem hitt a szemének! Teljesen le volt taglózva tőlem! Azt mondta ez a 2 óra hossza volt számára a leggyönyörűbb szülinapi ajándék tőlem! Ha ma újra csak sírni fogok, sem fogja bánni, mert a reggele csodálatosra sikerült! Amúgy felfedeztem a játszószőnyegemen, ha ütögetem a napocskát, akkor csörög, és mozog ide oda a lendülettől, ez jó sok időmet lekötötte!

Utána kicsit elfáradtam, egy kicsit panaszkodtam anyának de csak nagyon szerényen, de anya már tudta is mi a baj Felvett, és álomba ringatott, én pedig rendes kisbaba módjára szépen elaludtam!!!! 3/4 órát aludtam, ez mostanában csúcsrekordnak minősül napközben Miután felkeltem, ismét játszottam az angyali gyermek szerepet anya kedvéért!! Majd délután evés közben arra lettem figyelmes, hogy ismeretlen hangokat hallok! Vendégek érkeztek hozzánk Jött Kitti, Peti és Balázs! Felköszöntötték anyát! Anya egy gyönyörű ruhát kapott az ő kisfiának, azaz nekem :P És egy cipzár cimborát, amire rá van írva a nevem! Nagyon ari! Balázs és Peti jól meg is szottyongatott, közben Kitti kattintgatta a fényképezőgépet !Amíg itt voltak, megérkezett a tejcsitesóm apuja is, az adagért, de nem maradt most sokáig. Miután ők elmentek,mert ám a nagyfiával volt nálunk, aki nagyon aranyos, jöttek anya keresztlányaék! Hoztak anyának ajándékot, és nekem egy kis plüsst! Nagyon aranyos, kis hóember, szép fényes csillagocskákkal a ruháján Ja és anya kis keresztlánya külön hozott nekem egy édes kis nyuszkómuszköt! Ildikó ismét megszerizett! Nagyon szeretek nála lenni! Anya evés előtt átpelenkázott, és azt csináltam vele mint előző nap! Már majdnem befejezte, a badymon kapcsolta volna össze a patentot, amikor berotyiztam! hát nagyon örült neki mondhatom :P Hihetetlenül elfáradtam, és éhes is lettem! Anya megetetett, de úgy felpörögtem, hogy aludni persze nem sikerült, pedig hihetetlenül álmos fejem volt! anya segített egy kicsit Karesznek a számítógépen, és dédi karjai közé nyomott! Ő csak pislogott, de nagyon örült neki hogy megszottyongatott! Sajna elaludni nála sem sikerült!Miután elmentek a vendégek, anya megfürdetett! Dédikém vigyázott rám le ne essek, amíg anya csinálta a vizemet! Nagyon jól éreztem magam! Az elején megint a popsitörlőkendős dobozommal szórakoztam, majd lerugdostam az olajos üvegemet :P Sírni csak a leges legvégén sírtam, amikor anya már a rugimba gyömöszölt bele! De akkor is csak a hasam miatt sürgettem a dolgokat! Pancsi után anya megetetett, majd felvett büfiztetni! Valahogy elég nehéz volt elaludni! amikor már majdnem sikerült, valami mégis felébresztett! Akkor dédi azt mondta anyának, majd ő álomba ringat! így is tett! Milyen jó is volt nála, hisz 2 napig nem láttam őt! Tehát anya és dédikém kibékült! mit tesz egy dédunoka, azt hiszem büszke lehetek magamra! anya végre odaadhatta az ajándékunkat neki! Egy szép fakeretett vett neki, és beletett egy fényképet dédiről és rólam! Dédi tisztára elérzékenyült!

Nincsenek megjegyzések: